11. rész

Sziasztok!

Először is szeretném elmondani, hogy ez a rész nem jöhetett volna létre AnnaMarcsi nélkül, akinek az első pár sort köszönhetem!Köszönöm!:)
És Nektek is köszönöm mind a 16 véleményt, amiktől teljesen meghatódtam, hiszen ennyit még soha sem kaptam, annyira aranyosak vagytok!!!!Minden új olvasót üdvözlök és tényleg köszönöm mindenkinek a véleményét:)
Ez a rész...hm...nem tudom mit mondhatnék így elől járóban róla. Talán csak annyit, hogy lesz benne szerintem minden, de azt majd Ti úgyis elmondjátok nekem, remélem:)
Ha ekkora érdeklődést látok, akkor összehozok magamnak annyi időt, hogy megírjam a folytatást is. Szóval véleményekre fel!

Sok puszi!!!!

Meré

11.rész

Miután próbáltam egy kicsit megnyugtatni Tomot, sikerült ágyba dugnom. El kell ismernem, nem sok kellett hozzá, hogy én is kiboruljak, de tartani akartam magam előtte. Viszont miután egyedül maradtam a szobámban, én is elsírtam magam. Úgy döntöttem, hogy a holnapot itthon töltöm Tommal, ami annyit jelent, hogy le kell mondanom a közös programot Robbal. Először arra gondoltam, hogy küldök neki egy sms-t, így előhalásztam a táskámból a mobilomat, és pötyögni kezdtem:”Kedves Rob!Nagyon sajnálom, de ígéretem ellenére mégsem tudlak holnap elkísérni a kórházba, családi okok miatt. Ne haragudj! Zoé”- már majdnem meg is nyomtam a küldés gombot, amikor meggondoltam magamat. Ez annyira csak kifogásnak tűnhet, hogy fordított esetben talán én magam sem hittem volna el a dolgokat, pláne, ha mindezt egy szöveges üzenet formájában közölnék velem. Ezért kitöröltem az sms-t, inkább kikerestem Rob számát és tárcsáztam. Körülbelül az ötödik csörgésre fel is vette:
- Szia Zoé!- köszönt vidáman a telefonba, bár hallatszott a hangján, hogy meglepődött a hívásomon.
- Szia Rob!- szipogtam.- Van egy kis baj. Sajnos nem tudlak elkísérni holnap.
- Oh, hát rendben. Sajnálom!– csalódottan sóhajtott. – De minden oké, Zoé? Ugye éppen nem sírsz?- aggódott, tényleg aggódott értem, hallottam a hangján.
- Hát igazából adódott egy kis családi gond, és kicsit kiborultam, de jól vagyok. – próbáltam a lehető leghihetőbb módon formázni a szavakat, bár azt se tudom, hogy mióta is érdekli Robertet, hogy mi van velem?
- Akkor jó. – bár nem tűnt úgy, mint akit annyira meggyőztem. - Ha bármiben tudok segíteni, akkor csak szólj!
- Oké!- ennyit sikerült a döbbenettől kinyögnöm. – Akkor nem is zavarlak tovább! Csak ennyit szerettem volna.
- Egyáltalán nem zavarsz, Lizzy-vel épp csomagoljuk az ajándékokat a lurkóknak. – mondta, de a háttérből behallatszott egy női hang:Vagyis Lizzy csomagol, a bamba öcsém meg csak nézi!- ezen nem tudtam nem nevetni.
- Ahogy hallom, csak a nővéred csomagol. – kuncogtam. – De most tényleg hagylak, nehogy a nővéred lenyakazzon, mert érdekes páros lennénk akkor tánc közben. Szia és még egyszer ne haragudj!
- Nem haragszom!Szia!- bontottuk a vonalat.
Sikerült kicsit összeszednem magamat a beszélgetés után, valószínűleg Rob nővérének a hőbörgése volt az, ami kicsit feledtette velem a dolgomat, bár kétségkívül egy kiskanál vízben meg tudtam volna fojtani Natalie-t, amiért ezt tette a bátyámmal. Egy ideig még szorongattam a telefonomat a kezemben, azon morfondírozva, hogy felhívom és kiosztom, de aztán úgy döntöttem, hogy majd Tom megteszi helyettem is, jobb, ha én ebbe közvetlenül nem avatkozok bele. Gyorsan elmentem letusolni, majd benéztem Tomhoz, aki egy kispárnát szorongatva aludt, ami némiképp megnyugtatott, mármint a tény, hogy tudott aludni. Visszasétáltam a szobámba, ahol halkan bekapcsoltam a CD lejátszómat, szerettem, ha zene szól, miközben elalszok.
Reggel kerékcsikorgatásra riadtam fel, amit hirtelen nem tudtam hova tenni, de amikor meghallottam a bátyám szitkozódását, kapásból kiugrottam az ágyamból és kirontottam az előszobába:
- Te meg mit csinálsz?- kerekedtek ki a szemeim, ahogy megláttam Tom bőröndjeit.
- Visszamegyek Los Angeles-be, hugi. - válaszolta szomorúan, ám mégis határozottan.
- De Tom! Ilyen állapotban?- háborodtam fel.
- Igen! Beszélnem kell vele és ezt te is tudod! Talán akkor követtem el hibát, amikor hozzád menekültem. – dőlt neki a falnak lehajtott fel.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz! Figyelj, szerintem még, túl zaklatott vagy ahhoz, hogy találkozz Natalie-val. Egyáltalán van arról elképzelésed, hogy mégis mit mondasz majd neki?Miért nem maradsz még itt pár napot, hogy higgadtan mehess vissza Los Angeles-be? – hirtelen annyi mindent szerettem volna felhozni a maradása érdekében.
- És szerinted az segítene a meg sem született gyerekemen, hogy higgadt vagyok-e vagy sem?- kiabált rám, amitől kissé megijedtem, hiszen talán soha nem kiabáltunk egymással.
- Tom! Én csak jót akarok neked!- emeltem fel kicsit én is a hangomat. – Senkin sem segít, ha így mész vissza!
- Befejezted a kioktatást?- kérdezte dühösen. – Mert a helyedben azt tenném, tudod te sem vagy szent, drága hugicám!
- Tom, mi ez a hangnem?- teljesen ledermedtem ettől a hangnemtől és viselkedéstől. – Miért beszélsz így velem?- éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe.
- Azért mert elegem van abból, hogy mindig mások életét akarod rendbe hozni! Miért nem törődsz inkább a sajátodéval egy kicsit, mi?
- Na de én csak..- kerestem a szavakat, miközben már a sírás határán álltam.
- Te csak? Mikor veszed már észre, hogy nem kell mindenki felett anyáskodnod?
- Nem én hívtalak ide!- vágtam vissza első felindulásomból. – És tudod mit? Tényleg ideje innen elmenned!- nyúltam el a bőröndjének a húzó karáért, hogy a kezébe nyomhassam.
- Igazad van! Már tudom, hogy hiba volt ide jönnöm! Talán a gyerekem még most is élne, ha te nem tartasz itt!- kapta fel a cuccait, majd kiviharzott az ajtón, jól becsapva maga után.
Úgy álltam ott, mint akit leforráztak. El sem akartam hinni, hogy összevesztünk a bátyámmal és főleg, hogy haraggal váltunk el egymástól. Ez annyira nem vallott ránk. Emlékszem, még akkor sem kiabált velem, amikor véletlenül elszakítottam a gitárjának a húrjait, pedig akkoriban nagyon nagy kincs volt az neki. Sőt, akkor sem akadt ki rám, amikor kiégettem a kedvenc ingjét vasalás közben. Jó, tudom, hogy egy gyerek elvesztése teljesen más, de nem tudom felfogni, hogy engem okol, amiért ez megtörtént! Én csak jót akartam azzal, hogy marasztaltam és most tessék! A fenébe az egész világgal!- csattogtam vissza a szobámba és mérhetetlen nagy haraggal dőltem végig az ágyamon, amíg el nem nyomott az álom.
Csengőre ébredtem, amin kissé meg is lepődtem. Nem vártam senkit, pláne nem, ekkor ránéztem az órámra, jézusom délután 5 van! Elég gyorsan felkeltem és kicsoszogtam:
- Jó, jó! Hallom! Nem kell ráfeküdni a csengőmre!- kiabáltam ki nem a legkedvesebb hangnemben, mielőtt kinyitottam volna az ajtót.
- Rob!Hát te?!- mindenkire számítottam, csak rá nem.
- Szia! Csak gondoltam megnézem, hogy minden rendben van-e. Bejöhetek?- kérdezte zavartan.
- Öhm, persze! –álltam félre az útból. – Igazán kedves, hogy törődsz velem, de nem kellett volna ezért ide fáradnod. - csuktam be mögötte az ajtót.
- Ez nem fáradság, ne aggódj. Amúgy meg ezt neked hoztam!- húzott elő a háta mögül egy szál fehér rózsát.
- Ohh, hát ez, ez, ez, nagyon szép! Köszönöm! – nagyon meglepődtem, az az igazság, így nem sikerült túl értelmesre a megnyilvánulásom. – De miért is kapom? – nyúltam el mosolyogva a virágért, amit azonnal meg is szagoltam.
- Amiért segítettél nekem megvenni a játékokat. Telitalálat volt az összes, látnod kellett volna a gyerekek csillogó szemeit!- annyira aranyos volt, ahogy lelkendezett, bár kicsit összeszorult a szívem a gyerekek megemlítésekor.
- Örülök neki! De már megköszönted, amire megjegyzem, semmi szükség nem volt.
- Tudom, és azt is, hogy szívesen segítettél, de akkor is, ez jár neked!- mosolygott rám.
- Tényleg köszönöm!- mosolyogtam rá vissza és elkezdtem keresni egy vázát, amit azonnal meg is találtam. Gyorsan a konyhában megtöltöttem vízzel, hogy bele tudjam tenni a virágot.
- Amúgy nem zavarlak? Csak mert látom nemrég keltél. – na igen, azt hiszem kissé hiányos lehet az öltözékem és a hajam is ezerfelé állhat.
- Már egyszer ébren voltam, csak tudod az éjjel nem aludtam túl jól. – kezdtem volna bele a magyarázkodásba, ám ő leállított.
- Hé, nem kell magyarázkodnod! Amúgy meg nagyon csini vagy ebbe a zsiráfos hálóingbe, tényleg. – vigyorgott rám.
- Köszi! Ez a kedvencem!- nevettük el magunkat. – Nem kérsz valamit?
- Tényleg nem akarlak zavarni.
- Nem zavarsz, egyedül vagyok. - húztam meg a vállamat.
- És hol van a bátyád?- erre megkeményedett az arcom. – Rosszat kérdeztem?
- Nem, vagyis. Tudod, Tom ma reggel elutazott. – hajtottam le a fejemet.
- Áh, értem! De figyelj, emiatt ne lógasd az orrod, majd jön máskor is!- emelte fel az arcomat gyengéden, mire elkezdtek folyni a könnyeim, ő pedig értetlenül nézett rám.
- Rob, mi reggel nagyon csúnyán összevesztünk, amire még soha nem volt példa. Tom nagyon kiborult, amiért- haraptam el a mondatot.
- Amiért? Vagy nem akarod elmondani?- törölt le egy könnycseppet az arcomról a kezével.
- Tudod a menyasszonya terhes volt, de tegnap megszakítatta a várandósságát. Ezért volt itt Tom, mert összeveszett Natalie-val a baba kérdésben.
- Oh, így már értem. De biztos vagyok benne, bár nem tudom, hogy miket mondott neked, hogy nem gondolta komolyan. Csak időre van szüksége, ennyi az egész!
- Remélem!- bújtam hozzá egy fura érzésből kifolyólag, egyszerűen jól esett a közelsége, amit ő egyáltalán nem ellenzett, hiszen szorosan magához vont, így a fejem a mellkasán pihent. Idillikus volt ez a perc, nem mostanában éreztem ilyen nyugodtságot magamban, mint ekkor. Azonban ezt megzavarta Rob telefonjának a csörgése, mire elpirulva elhúzódtam tőle.
- Bocsáss meg, ezt fel kell vennem, a nővérem az!- suttogta.
- Semmi gond! Csak nyugodtan! Addig én felteszek egy kávét.- bólintottam.- Ha gondolod, menj be a szobámba, ott nyugodtan tudsz telefonálni. –mutattam a szobám felé.
- Köszi! – és már el is tűnt.
Először vettem egy mély levegőt, majd egy fejrázást követően ígéretemhez híven neki álltam a kávéfőzésnek. Mégis mit csinálunk mi már megint Roberttel? Kis idő múlva Rob visszaérkezett:
- Öltözz fel!- parancsolt rám kedvesen.
- Tessék?- fordultam felé kérdő tekintettel.
- Elviszlek valahova, szóval nem ártana rendbe szedned magad. Bár, ha gondolod jöhetsz ebbe is, mint mondtam, engem nem zavarnak a zsiráfjaid, kifejezetten cukinak tartom őket.
- És azt meg sem kérdezed, hogy nekem van-e kedvem kimozdulni? – húztam fel a szemöldökömet
- Nem, mert úgyis azt mondanád, hogy nincs. Így pedig megelőzzük ezt, szóval csak menj és öltözz át! Én majd befejezem a kávét. - mosolygott rám ellenállhatatlanul, és magam sem tudom, hogy miért, de engedelmeskedtem neki és felöltöztem. Egy fehér, kissé lazább felsőt és egy farmert húztam fel, az egyik kedvenc lapos kis cipőmmel. Enyhe sminket is készítettem, majd összefogtam a hajamat és beraktam az Annától kapott karika fülbevalómat, végül pedig egy köldökömig érő nyakláncot is magamra raktam.
- Hova is megyünk pontosan?- léptem ki a szobámból. – Csak, hogy jó leszek-e így?
- Tökéletes! Nagyon csinos vagy!- bólintott elismerően Rob. – Amúgy Lizzy show-jára megyünk, már ha nem gond.
- Dehogy, akkor felőlem mehetünk is! – egész lelkes lettem.
- És a kávé?
- Azt magadnak főzted. - kuncogtam.
- Szuper! Akkor már meg is ittam, szóval menjünk, mielőtt elkésünk!
Egy gyors kabát húzás és táskába dobálás után már zártam is az ajtót.
- A francba! Nem hoztam slusszkulcsot! – kaptam a fejemhez.
- Semmi gond! Már rendeltem taxit!- mutatott a várakozó sárga autó felé.
- Oh, figyelmes vagy.
- Tudok én, ha akarok. – nyitotta ki nekem a taxi ajtaját, majd ő is beszállt és lediktálta a címet.
A taxiban nem igazán beszélgettünk, mivel én teljesen elmerültem a gondolataimban, és látszólag ő is rendesen elmerengett valamin, így a sofőrnek kellett ránk szólnia, hogy megérkeztünk. Egy szép kis borravalóval megspékelve, minden ellenvetésem ellenére Rob kifizette a költséget, majd megindultunk a club bejáratához, ahol a biztonsági őrök egyből felismerték és régi cimboraként üdvözölték:
- Hello Rob! Jó újra látni!- nyújtott kezet felé egy kb. 30-as, erős izomzatú férfi.
- Hello George, én is örülök! Régen jártam erre. – fogtak kezet. – Csak hát a munkám.
- Oké, ne is folytasd! Lizzy mindig mesél. – vigyorgott. – Gondolom miatta jöttél, jöttetek. – nézett végig rajtam kedvesen.
- Igen, ráfér Zoéra egy kis kikapcsolódás. Bemehetünk?
- Természetesen és jó szórakozást!- nyitotta ki előttünk a bejáratot.
- Köszi!- húzott be maga után kézen fogva.
A club viszonylag modern volt, ugyanakkor barátságos is, elsőre jó benyomásom volt a helyről.
- Épp időben érkeztünk! Mindjárt kezdődik, gyere, üljünk oda!- mutatott egy félre eső asztalra és már meg is indultunk felé. Kihúzta nekem a széket, majd leült velem szembe.
- Na hogy tetszik? Nem kérsz valamit?- kérdezte az arcomat fürkészve.
- Barátságos hely, igazán tetszik. – mosolyogtam. – Örülök, hogy elrángattál, de komolyan.
- Ugyan már! Ne hálálkodj, még nem is láttál semmit! Szóval kérsz valamit inni?- nézett a szemeimbe.
- Nem is tudom. – vágtam tanácstalan fejet. – Te mit iszol?
- Azt hiszem egy sört.
- Oké, akkor én is azt kérek.
- Biztos? Nem túl nőies ital.
- Nem baj, nincs vele bajom. – húztam meg a vállamat.
- Akkor máris hozom!- kelt fel, hogy elsétáljon a pultig és megrendelje a söreinket. Pár perc múlva már le is rakta elém a folyékony kenyeret.
- Köszi!- néztem fel mosolyogva.
- Nincs mit! Egészségünkre! – kortyoltunk bele az italainkba.
Ezután nem sokkal elkezdődött a show, ami minden figyelmemet elterelte és lekötötte, egyszerűen fantasztikus volt az egész. De úgy tűnt nemcsak nekem tetszett ennyire, mert a közönség a végén hatalmas tapssal jutalmazta meg Lizzy-éket.
- Rob! Ez fantasztikus volt!- lelkendeztem. – Nem semmi a nővéred!
- Örülök, hogy tetszett! Valóban, Lizzy tényleg különleges csaj, nagyon szeretem. Szerintem mihelyt tud elszabadul hozzánk, de addig is, nincs kedved táncolni?- nyújtotta felém a kezét.
- Végülis? Miért ne?- álltam fel a segítségével és behúzott a táncparkettre.
Éppen egy lassú szám ment, így mi is lassúztunk. Jól esett a közelsége, megint annyira egymáshoz simultunk, mint nálam, ami ismét nyugtató érzés volt. Talán félre ismertem Rob-ot és nem hazudott, amikor azt mondta, hogy nem az, akinek én gondolom. Na de miért gondolok én most erre?- ebben a pillanatban, azonban megéreztem a puha ajkait a nyakamon.

Ezer bocsánat!!!

Sziasztok!

El se hiszem, hogy újra itt vagyok!!!Ezer bocsánat, amiért így eltűntem, de először egyetemi dolgaim voltak, aztán ugye megjelent Rob is, aki élőbe még helyesebb:P, végül pedig volt egy műtétem....
De remélem a kihagyás ellenére ugyanolyan örömmel fogadjátok a folytatást, amekkora szeretettel én írtam Nektek:)A véleményeitekre, mint mindig, most is kíváncsi vagyok és köszönöm az eddigieket!
Nem szaporítom tovább a szót...

Jó olvasást!

Puszi!!!

Meré

u.i.: Kérek mindenkit, hogy aki olvassa, véleményezze is:)


10. rész

A próba után Rob a parkolóban várt. Nekem még volt egy kis dolgom, de nem akartam megvárakoztatni, így sietősre fogtam a pakolást.
- Szia, már itt is vagyok. Sokat vártál rám?
- Szia, nem, dehogy. Parancsolj. – nyitotta ki előttem a kocsi ajtaját.
- Köszi. – amíg ő is beszállt, addig becsatoltam magam.
- Inkább nekem kellene megköszönnöm, hogy elkísérsz. - mosolygott rám, miközben beindította a motort.
- Nem fáradtság ez nekem, szívesen vásárolgatok gyerkőcöknek…
- Ezt örömmel hallom. Remélem jártas vagy a dologban, mert én nem igazán tudom, hogy mit is vehetnék nekik. - állt meg egy zebra előtt, hogy átengedje a gyalogosokat.
- Hm…Hát van egy unokahúgom, neki szoktam vásárolni, ha meglátogatom őket. Ha ez járatosságnak számít, akkor az vagyok. - húztam meg a vállamat
- Mindenképp tapasztaltabb, mint én, legalábbis ilyen téren biztosan…- fojtott el egy mosolyt.
- Ebben lehet valami. - hagytam rá. – Na, de hova is megyünk pontosan?
- Hát, az az igazság, hogy először valami plázára gondoltam, ahol jó sok játék van, de tekintettel arra, hogy ki is vagyok, inkább egy kevésbé zsúfolt helyre gondoltam. - láttam rajta, hogy mennyire frusztrálja a tudat, hogy nem mehet el nyugodtan vásárolni.
- Figyelj, ha gondolod, mehetünk plázába is. Engem nem zavar a dolog. - néztem rá mosolyogva.
- Na, várj, úgy érted, hogy téged nem zavarna az, hogy minden mozdulatomat, vagyis mozdulatunkat kíváncsi szemek kísérnék, mihelyt egy valaki kiszúrná, hogy én vagyok az?- teljesen értetlenül nézett rám, körülbelül úgy, mintha azon gondolkozna, hogy megvan-e mind a négy kerekem.
- Úgy. – húztam meg a vállam.
- Te nem vagy komplett!- nevette el magát.
- Na, kösz, mondjuk, ezt magamtól is tudom. Hiszen épp veled beszélgetek. - kölcsön kenyér visszajár, ugyebár.
- Oké, ezt megérdemeltem. - emelte fel mindkét kezét, amit nyugodtan megtehetett, hisz épp a pirosban álltunk. - De akkor is! Tudod te, hogy milyen címlap sztorik jönnének holnap a közös vásárlásunk képeiből?
- És ezt téged ennyire zavarna?
- Nem, engem már nem tudnak ilyen dolgokkal felhúzni, mert már megszoktam, hogy hülyeségeket, koholmányokat írnak rólam. Téged viszont féltelek!- fordult felém komolyan. – Nem szeretnélek bele rángatni ebbe az őrült és képmutató világba, amiben én élek. Hidd el nekem, hogy addig jó, ameddig kívülálló lehetsz.
- És mi van akkor, ha azt mondom, hogy nem érdekelnek a címlapok? –kérdeztem meg. - Ne érts félre! Nem akarok a te rivalda fényedben tündökölni, távol álljon tőlem! Én mindösszesen szeretnék veled normálisan vásárolni a gyerekeknek, ha már elhívtál. Ráadásul jó lenne mindent egy helyen megvenni. - ennyi az összes érvem arra a mindenképpen elvetemült ötletemre, hogy nyílt terepen mutatkozzak vele.
- Jaj, Zoé!- sóhajtott. - Fogalmad sincs, hogy mire vállalkozol! És nehogy azt hidd, hogy akkora sztárnak képzelem magam, mert erről szó sincs. Én csak ismerem a sajtót és a kíváncsi embereket. Fél óra múlva már a neten keringenének a közös képeink, különböző teóriákkal társítva.
- Szóval téged zavarna, ha összeboronálnának minket az újságok és internetes portálok? – nem is értem, hogy miért érdekel ez engem.
- Nem, sőt. Még büszke is lennék arra, ha azt hinnék, hogy mi ketten együtt vagyunk. Nem minden nap társítanának össze egy olyan lánnyal, mint te. Azonban mint már mondtam, téged szeretnélek megkímélni a cirkusztól.
- Na jó, hagyjuk ezt a bájolgást! – nevettem el magam kínomban. – Én nem foglak rábeszélni semmire, akkor menjünk egy kisebb boltba és kész. Jó lesz így?
- Jó, de ha szeretnél, mehetünk bevásárlóközpontba is. – válaszolta
- Áh, ti pasik mi a fenéért, bonyolítjátok így túl a dolgokat? Egész eddig magyaráztad, hogy miért nem akarod, hogy ilyen helyre menjünk. Most meg bemennél az oroszlánbarlangba! Mi változott pár perc alatt?- majdnem lefejeltem a műszerfalat.
- Na, ez szép! Még hogy mi bonyolítjuk túl a dolgokat! – jót nevetett az én kitörésemen. – Én csak arra gondoltam, hogy a kedvedben járok, ha már egyszer szívességet teszel nekem.
- Oké, tudod mit Rob? Három másodperced van arra, hogy eldöntsd hova is megyünk! Különben esküszöm, hogy kiszállok, és akkor egyedül küzdhetsz a plüssállatokkal! -na persze viccesen fenyegettem meg
- Jó, jó! Eldöntöttem! Kisebb üzletbe megyünk, csak kérlek, ne hagyj egyedül a plüss farkasokkal, még a végén megtámadnak! – mindezt olyan mérhetetlenül komolyan adta elő, hogy az már-már bűn, de komolyan. Na de két másodpercen belül kitört belőle a nevetés, és már én sem tudtam megállni.
- Te nem vagy komplett!- kacagtam.
- Nem te vagy az első, aki ezt mondja, szóval lehet benne valami. – rántotta meg a vállát szórakozottan.
- A többség szava dönt, nemde? – még mindig jókedvem volt.
- De, ez igaz. – vigyorgott rám. – Már meg is érkeztünk!- kanyarodott be egy szabad parkoló helyre egy eldugodtabb utcában. Leállította motort, ami alatt én kicsatoltam a biztonsági övemet.
- Hú, hát tényleg kicsi az üzlet!- jegyeztem meg, miután kinyitotta nekem az ajtót, hogy kiszállhassak. És valóban, a bolt nagyjából akkora lehetett, mint egy nagyobb éjjel- nappali, de végtelenül barátságosnak tűnt, így kívülről.
- Igen, de itt tuti nem ismernek fel! – ragyogott fel az arca. Oké, erre azért mérget nem mernék venni, de meghagyom neki ezt a kis vélt örömöt.
- Akkor bemegyünk?- indultam meg lelkesen az üzlet felé.
- Ezért jöttünk! – bólintott vidáman, így hát már be is léptünk a boltba.
- Jó napot!- köszöntünk egyszerre Rob-bal
- Jó napot!- mosolyogott ránk egy kb. 50 év körüli nő- Miben segíthetek?
- Plüss állatokat szeretnék. – előztem be Robertet a válasszal.
- Oh, hát akkor a legjobb helyen járnak! Kövessenek!- lépett ki a pultja mögül, hogy hátra tudjon minket kísérni a plüss játékok közé. – Tessék csak válogatni! – és már magunkra is hagyott minket
- Köszönjük! Na, akkor kezdjük! Rob, keress olyan állatokat, amilyenre gondoltál.
- Ööö, oké, de ezért hoztalak magammal. - túrt bele a hajába.
- Na, jó, de csak látod, hogy melyik tetszik neked, nem? Hajrá! – és én már le is emeltem a polcról egy plüss farkast. – Hogy is mondtad? Félsz a farkasoktól?- toltam az arcába nevetve a játékot, miközben próbáltam vicsorogni is, csakis a hatás érdekében.
- Azt!- bújt el egy hatalmas mackó mögé „ijedtében”. – Azt semmiképp se visszük!- vigyorgott ki egy pillanatra a „védelmezője” mögül.
- Hát jó!- sóhajtottam színpadiasan. – Pedig nekem tetszett!- és már vissza is raktam a polcra. – Előjöhetsz, elmúlt a veszély!
- Hála az égnek!- csapta a hóna alá a medvét. – De ezt visszük!
- Oké! Látod, megy ez neked!- csaptam össze a tenyeremet. – De tájékoztatásul közlöm, hogy ez még csak egy ajándék!
- Ünneprontó. –morogta az orra alatt.
- Mondtál valamit? –néztem vissza rá.
- Semmit, semmit. – legyintett és el is tűnt az egyik polc mögött. Így én is elindultam körbe, mialatt sorba kaptam a fel a nekem tetsző kis játékokat a polcokról. Ezt egészen addig műveltem, ameddig meg nem éreztem valami szőrös kis izét a nyakamon.
- Áh!- sikítottam fel. – Rob! Rob, szedd le rólam ezt az izét!- és már kapkodtam is a hátam mögé csapkodva, egészen nevetségesen festhettem így, de ez izgatott most a legkevésbé.
- Zoé, nyugi!- nevetett fel hangosan mögöttem Robert. – Ez csak egy plüss patkány!
- Oh, hogy az a!!!! Te raktad a nyakamba, mi?!- ekkor esett le, hogy valószínű ez a farkasos magán akciómnak a megtorlása volt.
- Naná! Cserébe a farkasért!- már folytak a könnyei a nevetéstől.
- Ez gonosz volt, csak, hogy tudd! Irtózom a patkányoktól!- eddig bírtam ki nevetés nélkül- Tudtommal te viszont csak a filmekbe utálod a farkasokat!
- Ez igaz, bocsáss meg!- szép lett volna a bocsánat kérése, ha nem két nevetőgörcs között tette volna mindezt. – Amúgy azt hiszem, mehetünk is, kezdünk kissé feltűnőek lenni. – tekintett körbe. – Pár percünk maradt a szökésre, mielőtt valaki venné a bátorságot és megszólítana. Az a farkasos beszólásod egyértelmű volt.
- Jó, menjünk! Van elég játékunk! Sőt! Szerintem te menj csak előre, én majd kifizetem, és utánad megyek. Jobb lesz, ha megvársz a kocsiban.
- Nem, én fizetek! Csak induljunk!- az irányt máris a pénztár felé vette, ahol egy kisebb vagyont hagyott ott a játékokra. Ám túlkésőn sikerült fizetnünk, ugyanis egy csapat tini lánynak ekkora már megjött a kellő bátorsága, hogy megszólítsák Rob-ot, aki persze mosolyogva teljesítette a rajongói kéréseit. Ennek örömére fél óra múlva szabadulhattunk csak ki a boltból, ami azért nem kevés fotót és aláírást jelentett.
- Na, futás! – adta ki a „parancsot”, miután meglátott egy csapat lesifotóst is, így nevetve szaladtunk az autójáig, amibe csak gyorsan bedobáltuk a vásárolt ajándékokat és már indította is az autót.
- Hú, hát, ne haragudj az idióta beszólásomért! – kapkodtam levegő után.
- Semmi gond! Vicces egy délután volt, nem? – és komolyan úgy tűnt, mint akit abszolút nem zavart ez a kis közjáték. – Rég nevettem ennyit.
- Tényleg jó kis nap volt ez!- ezt muszáj volt bevallanom nekem is.
- Örülök, hogy te is jól érezted magad! Amúgy köszönöm a segítséget, nélküled tuti nem sikerült volna ennyi, klassz, kis plüsst vásárolnom, ilyen jókedvűen.
- Tényleg nincs mit! Remélem a gyerekek is örülnek neki holnap!
- Ebben biztos vagyok! Apropó, holnap! Az úgy jó, ha tíz körül érted megyek?
- Persze! Abszolút! Viszont Rob, kérdezhetek valamit?
- Kérdezz nyugodtan!- fordult be a házunk elé.
- Nem kellene becsomagolni ezeket az állatokat?- néztem hátra.
- De, be kellene és a nővérem volt olyan kedves, hogy a tudtán kívül belement ebbe. – mosolygott
- Oh, értem, szóval belement. Hát jó! Akkor én megyek is! – adtam neki egy puszit minden megfontolás nélkül mielőtt kiszálltam volna az autóból. – Holnap találkozunk!
- Igen, akkor holnap jövök!Szia Zoé!- intett, mielőtt beindította volna a motort.
- Szia Rob!- kettesével szedtem felfelé a lépcsőfokokat, túlságosan is jó kedvem volt.
- Hahó, bátyó, megjöttem!- kiabáltam be az előszobából vidáman, ám amikor beljebb lépve megláttam Tom meggyötört arcát, azonnal lefagyott a mosoly az arcomról. – Mi történt?
- Megtette!- suttogta a bátyám, ami alatt a könnyei elkezdtek lefolyni az arcán. – Natalie megölte a gyerekemet! – ne, ezt én nem hiszem el!!!
- Jaj, Tom!- futottam oda hozzá, hogy átölelhessem. – Én annyira sajnálom! Cssss!
- Hugi, annyira jó, hogy itt vagy nekem!- és ekkor kitört belőle a szívszaggató, keserves zokogás.

9

Sziasztok!

Bocsi a késésért, remélem azért még érdekel Benneteket a történet, amire most is, mint mindig nagyon várom a véleményeiteket, amivel inspirálni is tudtok:)Köszönöm az eddigi kommenteket, remélem most is 10 fölött lesz:P
Mást nem is mondanék, azt hiszem a rész majd beszél helyettem is:)


Jó olvasást!

Puszi!!!

Meré



9.rész

A karjai azonnal a derekam köré fonódtak, és szorosan magához húzott. Ekkor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen mit is csinálunk, így gyorsan elhúzódtam.
- Látod ... te sem tudtál reagálni. - böktem ki nagy nehezen
- Igazad van. - köszörülte meg a torkát, majd egy pillanatig a szemembe nézett, aztán hirtelen odalépett elém, két kezébe fogta az arcom, és megcsókolt. A keze aztán végigsimított a nyakamon és a karomon, majd ismét a derekamon állapodott meg. Egyre hevesebben csókolóztunk, a testünk egymásnak préselődött. Éreztem, hogy a felsőm alá nyúl. Megborzongtam az érintésétől. Nem tudtam visszafogni magam, én is a pólója alá csúsztattam a kezem. Érezni akartam őt. Nem gondolkoztam semmin, csakis ketten léteztünk. Teljesen elvesztettem a józan eszemet abban a pillanatban, ahogy hozzá ért a bőrömhöz, egyszerűen elvesztem az érzésben. Menthetetlenül estem bele a vágy csapdájába és a mozdulataiból következtetve ő is így volt ezzel. Egy hirtelen mozdulattal az ölébe kapott és felfektetett a konyhapultra, amiről mindent félresöpörtünk egy jól irányzott karlendítéssel. Miközben ő a blúzom gombjait tépkedte le, addig én is megszabadítottam a pólójától még inkább utat engedve vágyainknak és egymásnak. Ajkaival bebarangolta a vállamtól kezdve a meztelenül maradt felsőtestem egészen a hasamig, ami alatt én ködlepte aggyal próbáltam kicsatolni a nadrágja övét, ami nem sokkal később a mosogatóban végezte az enyémmel együtt. Kétségtelenül az ösztöneink vezéreltek mindkettőnket, ahogy egyre jobban kívántuk egymást és ziláltunk, éreztem, ahogy a testem és az övé is szinte lángol, egymást akartuk végre korlátok nélkül érezni.
- Uh, bocsi hugi, én…én…én…már itt sem vagyok és nem ….láttam semmit….- hallottam a bátyám dadogását, amitől egy pillanat alatt magamhoz tértem.
- Úristen!- löktem le magamról Robertet, hogy le tudjak ugrani a pultról, de Tom ekkor már sehol sem volt- Mégis mi a fenét műveltünk mi itt??????- szinte visítottam a hirtelen rám törő felismerés hatására
- Ööö, azt hiszem végre felfedtük egymásnak a valódi érzéseinket…- próbált volna utánam nyúlni, de én teljesen megbotránkozott arckifejezéssel arrébb léptem, hogy magamra kapkodhassam a szanaszét heverő ruháimat:
- Milyen érzésekről beszélsz, könyörgöm?!- vágtam hozzá a pólóját
- Azokról, amik eljutattak minket idáig….- magyarázta, mialatt ő is öltözni kezdett
- Na jó, ezt meg se hallottam, sőt!Vegyük úgy, hogy ez az egész meg sem történt!- ez egy agyrém, de az is lehet, hogy egy nagyon rossz álom, aminek mindjárt vége!
- Te ezek után képes lennél ugyanolyan rideg lenni velem szemben, mint eddig?Mert én nem…- nézett rám meglepetten
- Most mondom, hogy nem történt semmi!- feleltem idegesen
- De és ezt te is tudod!Ha a bátyád nem lép közbe….- én ezt nem akarom hallani!!!
- Igen!Ha Tom nem jött volna, akkor egy őrületes nagy baromságot követtünk volna el, de szerencsére jött és ez a lényeg!Szóval semmi nem változott a viszonyunkat illetően!Továbbra is két lépés távolság!- jelentettem ki eltökélten
- Zoé, ne feledd, hogy Te voltál az, aki először megcsókolt, szóval….- akadékoskodott
- Mit szóval?Csak be akartam bizonyítani, hogy vannak olyan helyzetek, amikre nem számíthatunk!
- És ez sikerült is…De én akkor sem fogom megjátszani magam!-csapott egyet a pultra
- Pedig eddig sem tettél másképp, egy beképzelt majom vagy, aki persze a külvilág felé a bájos szívtiprót alakítja, hogy lányok ezreit őrjíthesd meg egyetlen mosolyoddal is, de én átlátok rajtad!
- Látszik, hogy egyáltalán nem ismersz!Nem tűröm a sértegetést!- csattant fel
- Oh, igen?Na végre!Még egy ok arra, hogy közömbösek maradjunk egymás irányába!-zártam volna le a számomra igencsak meddő vitát
- Tudod mit?Úgy érzem, feleslegesen vitatkozunk egymással….- halkította le a hangját- Mi lenne, ha inkább átgondolnánk mind a ketten higgadtan a történteket és később megbeszélnénk a dolgokat, mint két érett, felnőtt ember?Mert most azt hiszem, erre képtelenek vagyunk…- ebben talán lehet valami
- Miből gondolod, hogy változni fog a véleményem? Honnan tudod, hogy nem csak egy hirtelen elmezavar miatt gabalyodtunk egymásba?- kérdeztem kissé cinikusan, ám mindenképpen higgadt hangnemben
- Ha ez így van, akkor mindketten őrültek vagyunk….- nevette el magát, amivel akaratlanul is sikerült neki mosolyt csalnia az arcomra- Na de akkor én most megyek, holnap találkozunk a próbán-adott egy puszit hirtelen
- Okés, akkor holnap!Szia!
- Szia!
Miután elment egy ideig csak bámultam az ajtót, majd elkezdtem összeszedegetni a „romokat”. Épp söpörtem össze a salátás tál szilánkjait, amikor Tom haza érkezett:
- Ne haragudj, nem akartam rátok törni…- lett egyből vörös az arca
- Ugyan már Tom! Pont jókor jöttél….- dobtam ki az utolsó lapát szilánkot is
- Hát nekem nem úgy tűnt…Eléggé egymásba voltatok gabalyodva…- ült le az egyik székre
- Igen…- pirultam el- De hidd el, hogy fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, belénk!- raktam el a lapátot és a seprűt, majd gyorsan kezet mostam
- Hugi, nem kell szabadkoznod és szégyellned sem magad… Rob egyébként tényleg helyes pasi…
- Áh, bele ne kezdj!- ültem le vele szembe- Őrült nagy hülyeséget csináltam!- hajtottam le a fejem
- Ugyan már! Ha az hülyeség, hogy látszólag is vonzódsz Pattinson-hoz, akkor igen, azt csináltál, de egyébként ilyenről szó sincs! Azt mondom, hogy még össze is illenétek….- fejtegette a bátyám a gondolatait
- Na jó, ezt te sem gondolhattad komolyan!- keserűen nevettem fel
- És ha igen? Hugi fogd már fel végre, hogy egy gyönyörű nő vagy, ami másnak is feltűnt, nemcsak a bátyádnak…. Miért nem örülsz inkább?
- Mert….- kezdtem volna bele, de mivel egyetlen épeszű válasszal sem szolgálhattam volna, ezért kikerülve kérdést, hárítani kezdtem:
- Na jó, azt hiszem, hogy ezt máshogy látjuk, de sebaj!Inkább együnk, bár sali az nem lesz…- tereltem el a témát és elkezdtem megteríteni, majd az ebédet kimerni
- Ahogy gondolod…de…
- Jó étvágyat!- fojtottam belé a szót, így hát neki láttunk az ebédünk elfogyasztásának.
Ebéd után úgy döntöttem, hogy felhívom Anna-t és beszámolok neki részletesen a történtekről, de sajnos ki volt kapcsolva a mobilja, így csak üzenetet tudtam hagyni a hangpostáján legnagyobb csalódásomra. A nap további részét így a darab jeleneteinek precíz kidolgozásával próbáltam tölteni, na persze voltak percek, amikor a gondolataim egészen máshol kalandoztak, de ezeket próbáltam elhessegetni és csakis a munkámra koncentrálni, hiszen az a fő.
A következő délután kissé idegesen lépkedtem be a próbaterembe, hiszen nem nagyon tudtam, hogy mire számíthatok Kellantól és Roberttől, ezért volt bennem egy kis félsz ezzel a találkozással kapcsolatban. Nagy örömömre elsőnek érkeztem meg, így volt még egy kis időm lelkileg felkészülni rájuk, ami tényleg csak kicsi volt, mert pár perc múlva egy kopogás után Kellan lépett be:
- Hello Zoé!- mosolygott rám kedvesen- Korán jöttem?- tekintett körbe
- Hello Kellan!Hááát...-néztem fel az órára- még van pár perc kezdésig., de gyere csak!- intettem neki, mire ő beljebb jött és megállt velem szemben
- Remélem, ma nem akarsz minket halálra kínozni, mint múltkor! Azóta is sajog a lábam és izomlázam is van- adta elő teljesen komoly arccal, de én elnevettem pontosan ezen magamat
- Nem, ma csak még jobban!- feleltem vigyorogva
- Hé, nem ér kinevetni szegény tanítványt, aki a lelkét is kiteszi a sikerért!- „háborodott” fel
- Jah, bocs! Figyelj, nem venném a lelkemre, ha a kicsi lelkedbe taposnék, szóval bocsi…- de még mindig nevettem természetesen
- Oh, a kisasszony még mindig kinevet, ezért azt hiszem…- húzta ravasz mosolyra a száját, mielőtt el kezdett volna csikálni, amitől szinte megszakadtam a nevetéstől.
- Hé, Kellan ne már!!!Nagyon csikis vagyok, kegyelmezz!!!!- nyögtem ki a kacagás közepette, de már én is „akcióba” lendültem. Ezt egészen addig folytattuk, ameddig hirtelen el nem vesztette az egyensúlyát és engem is magával rántva, a padlón nem végeztük.
- Upsz, bocsi!Ez nem volt a tervben!- vigyorgott rám
- Persze, persze!Én is ezt mondanám!- csaptam meg játékosan, mire ismét hangos nevetésben törtünk ki, így nem csoda, hogy fel sem tűnt, amikor Robert megérkezett
- Khm….Úgy látom megint rosszkor jöttem- szinte szikrákat szórtak szemei, ahogy Kellanra nézett, majd pedig rám
- Nem, nem jöttél rosszkor- kászálódtam fel Kelről, majd a kezemet nyújtván neki, őt is felsegítettem. Hát mit ne mondjak, nem így képzeltem el egyikükkel sem a találkozást, főleg Roberttel nem. A srácok kezet fogtak ugyan, de éreztem mindkettejükben a feszültséget, de én komolyan frászt kapok, ha ezek rajtam fognak acsarkodni!
- Na és mi volt ez a földön való heverészés, egymáson?- nyomta meg az utolsó szót a kérdésében, miközben a tekintetével égetett
- Semmi különös, csak egy kis lecke arra az esetre, ha a kisasszony megint kinevetne….- húzta meg a vállát a barátja, én pedig csak bólogattam
- Aha…értem…- persze, ezt most úgyis mondta, jajj nekem!
- Azt hiszem Zoé tanult belőle egy életre…- nyomott hirtelen egy puszit az arcomra, de ekkor megcsörrent a mobilja: Uh, bocsi, de ezt muszáj felvennem!- nézett esdeklően, ahogy kisietett a teremből, így kettesben maradtam a látszólag dühös Roberttel
- Jól összemelegedtetek, nem gondolod?
- Csak jóban vagyunk…Baj?- néztem rá szúrósan
- Egyáltalán nem! Csak tudod ő nem az a barátkozós típus…- lépett hozzám közelebb, mire én a fal felé kezdtem hátrálni
- Azt hittem, hogy barátok vagytok! Legalábbis nagyon bizonygattad ezt a buli után is…
- Azok is vagyunk, pontosan ezért ismerem…
- Oh, így már minden világos… Te minden barátodat megpróbálod lejáratni?!- ütköztem a falnak
- Nem, Kellant sem akarom lejáratni, csak…- tette a két kezét a vállam fölé a falra
- Csak?- közel volt hozzám, túl közel…Mélyen a szemembe nézett, látszólag vacilált valamin, ám végül hátrébb lépett:
- Igazad van, nem túl tisztességes, ahogy beszélek róla…Sajnálom!- egy pillanatra mintha rosszul esett volna a távolodása, de gyorsan túltettem magamat rajta
- Hát nem..de oké!Felejtsük el!
- Köszi, igazán rendes csaj vagy…- mosolygott rám- Ugye áll még a holnapi kórházlátogatás vagy a tegnapi dolgok után ….?- nem fejezte be a kérdését, gondolom észrevette, hogy a tegnap történtek említésére gondterheltté vált az arcom
- Természetesen nem gondoltam meg magam!
- Ennek örülök… Ezzel kapcsolatban lehetne egy kérésem?
- Micsoda?- ráncoltam össze a homlokomat
- Ráérsz a próba után?
- Ööö, azt hiszem, talán…attól függ- feleltem bizonytalanul
- Szeretnék a gyerkőcöknek venni játékokat, ehhez kellene a segítséged…
- Oh, értem! Erre ráérek, imádok gyerekeknek ajándékot venni!- lelkesedtem be, az unokahúgomnak is mindig élvezem a vásárlást
- Ez szuper, akkor próba után elmehetnénk?- csillantak fel a szemei
- Igen, persze…- bólintottam mosolyogva, épp ekkor érkeztek meg a többiek is, így nem maradt más hátra, mint neki állni táncolni….

:)

Sziasztok!


Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!!!:)


Millió Puszi!!!

Meré

u.i.: Folytatás ma este talán már lesz, na persze egy-két újabb komment még segítene ezen:)