Boldog Új Évet!

Sziasztok!


Először is szeretnék Mindenkinek Boldog, Sikerekben Gazdag Új Évet kívánni! Köszönöm, hogy olvastok!:)

Meg is hoztam a folytatást, ami remélem elnyeri tetszéseteket, nekem személy szerint ez az egyik kedvenc részem.;)
Köszönöm Aninak, és Csibimoon-nak a véleményüket, örülök, hogy ennyire felkavaró ez az egész:D

Jó olvasást!

Puszi!

Meré

u.i.: Most se kíméljetek:)

Eléggé megemelte a hangját, konkrétan beleremegtem. Ebben a percben ért ki Paul és Nina is, akik nagyon meglepődtek a feszültségen, hiszen nem tudhatták mi is történt ide kint ezalatt a pár perc alatt. Forgott velem a világ, nem akartam elhinni, hogy Robert képes volt ezt velem megtenni. Undorodva néztem rá, amitől láttam rajta, hogy kicsit megrökönyödik. Érzi talán, hogy most túl lőtt a célon? De kit érdekel? Most már késő.
- Mi a gond?- érdeklődött aggódva Paul.
- Az isten szerelmére válaszolj már!- kiabált rám Ian, amitől utat törtek az eddig elfojtott könnyeim. Tudtam, hogy nem vagyok terhes, de mégsem tudtam megszólalni. Egyszerűen csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség, hiába próbáltam meg szólásra nyitni a számat. Egy hang nem jött ki rajta. – Hát én ezt nem hiszem el! – tette tarkóra mindkét kezét és elkezdett idegesen fel-alá mászkálni. – Mikor akartad megmondani mégis, mi? – kapta el a karomat ingerülten.
- Ian, miről beszélsz? – kérdezte Nina értetlenül.
- Ian, engedd el Zoé-t!- hallottam meg Robert ideges hangját.
- Fogd be! – üvöltött rá. – Ez nem a Te dolgod!- szemei villámokat szórtak.
- Ha az én gyerekem anyja, akkor igenis közöm van hozzá! – szintén ordított.
- Te szemétláda!- termett előtte Ian és kapta el a gallérjánál fogva, amitől az összes lány felsikoltott.
- Pancser!- vigyorgott rá szemtelenül.
- Héééé, Ian! Fejezd be!- kapta el az utolsó pillanatban Paul a karját, míg Kellan Robert karjait feszítette hátra. Rémisztőek voltak mind a ketten.
- Nem érdekel az egész. – tépte ki magát Paul szorításából. Elsétált a taxiig, ekkor éreztem, hogy muszáj megszólalnom. Elegem lett a külső szemlélő szerepből.
- Ian, de hát én… - nyeltem vissza a könnyeim.
- Csalódtam benned Zoé. – csapta be az autó ajtaját megvető pillantások közepette.
- De hát nem vagyok terhes. – már zokogtam, miközben elhajtott a taxi. Összerogytam a földre, az sem érdekelt, hogy csodálatos fotó fog megjelenni a címlapon. Nem érdekelt semmi. Úgy éreztem, hogy minden összeomlott.
- Zoé, gyere!- próbált volna Nina felsegíteni, de én megmakacsoltam magamat és megráztam a fejemet. – Kérlek. – ölelte át a vállamat. – Paul, segíts! Ti meg ne bámuljatok már! – gondolom Robert-ékre ripakodott rá.
- Oké, na gyere Zoé!- emelt fel a karjaiba Paul. – Nem kell az ingyen cirkusz a médiának sem. Nina, jössz velünk? Visszaviszem a hotelba. – akartam mondani, hogy csak oda ne, de nem tudtam abbahagyni a sírást.
- Persze, mehetünk. Viszont egy valamit hadd mondjak el nektek! Ha bármi baja lesz Zoénak vagy Iannek, akkor azt nagyon megbánjátok. – fordult vissza egy pillanatra.
- Tudok valamit segíteni? – ajánlkozott Kellan.
- Szerintem már épp eleget segíttettetek így is. – förmedt rá Nina, majd lehalkította a hangját. – Egyszerűen nem értelek benneteket! Miért fáj nektek más boldogsága mégis, mi? Azért mert ti nem vagytok azok, akkor már mindjárt más se legyen az? Szánalmasak vagytok. – szinte köpte feléjük a szavakat, akik mindezt néma csendben viselték.

Miután visszamentünk a szállodába még mindig nem sikerült megnyugodnom, bár már nem sírtam. Egyszerűen csak csalódott voltam és végtelenül szomorú.
- Köszönöm, hogy visszahoztatok. És, hogy nem a szobánkba vitettek. – nagyon hálás voltam Nináéknak, amiért engem támogattak.
- Ez csak természetes. – bólintott Paul. – De nem akarod elmesélni, hogy mi történt egész pontosan? – fogta meg a vállamat.
- Elmesélhetem, de holnapra már az egész világ tudni fogja. – húztam meg a vállamat egy keserű mosoly kíséretében. – Bár jobb, ha tőlem halljátok.
- De csak tényleg akkor, ha el szeretnéd mondani. – ült le mellém Nina is.
- Ian azt hiszi, hogy terhes vagyok Robert Pattinson-tól. – mondtam ki egy szuszra, mire mindketten kikerekedett szemekkel bámultak rám.
- Honnan szedte ezt az emeletes marhaságot? – Paul körülbelül úgy tette fel a kérdését, mintha a hét viccéről érdeklődne. Bár valljuk be, ez az is.
- A drágalátos exemtől. Mikor kimentem levegőzni, akkor utánam jött és előadta nekem az elméletét, de nem igazán foglalkoztam a dologgal. Aztán kint, a taxinál volt egy kis konfliktus Kristen és köztem, amin Ian nagyon felhúzta magát és veszekedésig fajultak a dolgok. Majd egyszer csak Rob a képébe vágta, hogy terhes vagyok és, hogy egyetlen kérdés, hogy melyikük az apa. A többit már tudjátok.
- Ez egy tahó. – kommentálta a rövid eseménytörténetet Nina. – Ian meg egy barom. Most azonnal beszélek vele!- pattant fel, de Paul a karjáért nyúlt.
- Nina, ne! Ian nem értékelné, most nagyon ideges és amúgy is utálja, ha beleszól bárki is az életébe.
- Na de.- tiltakozott.
- Paul-nak igaza van és amúgy is teljesen felesleges lenne. Ezt nem neked kell megoldani. – erőltettem egy mosolyt magamra és keltem fel.
- Biztosan jó ötlet ez? – kérdezte Paul. – Nem kellene várni, ameddig lehiggad egy kicsit?
- Nem, mert túlságosan szeretem ahhoz, hogy elveszítsem egy ilyen orbitális baromság miatt. Muszáj ezt most letisztáznunk, nem akarom, hogy ezen kattogjon az agya.
- Tényleg szereted, és ő is téged. Meg fogjátok oldani. – ölelt át Paul. – Ha szükséged lenne ránk, akkor itt leszünk, igaz Nina?
- Igen, nagyon drukkolok.- ölelt meg ő is.
- Köszönöm.
Elindultam a közös szobánk felé, bár nagyon nem tudtam, hogy mégis mire számíthatok. Az is lehet, hogy már összecsomagolta a dolgaimat és kint vár a bőröndöm az ajtó előtt. Lehúztam a kártyámat, majd beléptem a szobába. Rémisztő látvány fogadott. Az üvegasztal ripityára volt törve a nappali rész közepén, de a TV sem volt jobb állapotban.
- Úristen. – teljesen elhűltem a pusztítástól. – Ian!Ian!Hol vagy? – kezdtem kétségbe esni, amikor meghallottam a víz csobogását, így az irányt a fürdő felé vettem és kopogás nélkül benyitottam. Ian sűrű káromkodások közepette a csapnál állt és folyatta a vizet a kezére, amiből dőlt a vér.
- Te jó ég! – léptem azonnal mellé. – Jól vagy???Hadd segítsek!- nyúltam a kezéért, amit azonban félre csapott.
- Nem kell a segítséged. Menj ki légy szíves.
- Na de. – próbáltam újra a kezéért nyúlni.
- Azt mondtam, hogy menj ki!- kiabált rám, ám én meg sem moccantam.
- Eszem ágában sincs! – néztem vele farkasszemet.
- Ne kényszeríts, hogy én magam tegyelek ki. – hihetetlenül dühös volt és azt hiszem, hogy csalódott is, ami a legrosszabb párosítás a világon.
- Nem fogod megtenni. – maradtam higgadt. – Nem félek tőled, Ian. – húztam végig a mellkasán a kezemet, ám ingerülten elkapta azt.
- Nem játszhatsz velem, Zoé! Én nem vagyok az a szerencsétlen Damon! – szűrte a fogai között zaklatottan.
- Én meg nem vagyok Katherine! Miért akarnék Veled játszani, hm? Nem lenne értelme! – vágtam vissza most már én is ingerültebben, utáltam, hogy nem bízik meg bennem.
- Akkor miért nem mondtad el, hogy gyereket vársz? Miért az expasidtól kellett nekem megtudom mindezt, mi? - nem is tudom, hogy milyen volt nagyobb. A dühe vagy a fájdalma ebben a percben.
- Talán azért, mert nem volt mit elmondanom!
- Szóval a gyerek az övé? Hát ez rohadt jó! – csapott egyet a csempére. - Akkor most biztosan örül a fejének, mert így vagy úgy, de visszaszerzett magának.
- Ian, mondd, miről beszélsz?- képedtem el. – Robert és köztem soha az életben nem lesz már semmi. Téged szeretlek az isten szerelmére, mikor fogod fel végre?!- zártam el közben a csapot, ugyanis egy ideje már feleslegesen folyt csak a víz. Így azonban sikerült úgymond sarokba szorítania, jobban mondva a falnak szorítania, úgy, hogy ha akarnék se tudni kimenni a fürdőből.
- Naiv vagy, ha azt hiszed, hogy Rob nem fog harcolni érted és a gyerekéért. – csúsztatta a kezét a hasamra.
- Te pedig hülye, ha még mindig azt hiszed, hogy terhes vagyok. – mondtam ki nemes egyszerűséggel.
- Tessék? Nem vársz gyereket Roberttől?- mély döbbenet futott át az arcán.
- Nem, és ha adtál volna még nekem 1 percet, akkor már rég elmondhattam volna. Ian, én nem vagyok terhes sem Roberttől, sem pedig Tőled. Múló rosszullét volt az egész, semmi több. Érted?- húztam fel a szemöldökömet kérdően.

Jövő 3.

Sziasztok!

Most is köszönöm a véleményeiteket!:)
Természetesen kifog derülni minden a múltból, lesznek olyan fejezetek, amik arról a bizonyos 1 évről és szakításról fognak szólni, csak türelem. :)
Drága Csibi! Ha ezt a fejezeted elolvasod, kérdésedre választ fogsz kapni. ;)

Jó olvasást Mindenkinek!

Puszi

Meré


u.i.: Ez a fejezet egy kicsit hosszabb lett, de nem akartam annyira gonosznak tűnni:P

Miután mindenkit még vagy tízszer biztosítottam arról, hogy jól vagyok, végre nyugodtan szürcsölgethettem a kólámat. Egy idő után a többiek elmentek táncolni, csak Ian maradt velem ülve.
- Drágám, miért nem mész a kollegáiddal, barátaiddal egy kicsit szórakozni? Nem kell egész éjszaka őrizned. –ültem be az ölébe és nyomtam egy puszit a tarkójára. Nem szerettem volna elrontani az ünneplését.
- Zoé, én így is kitűnően érzem magamat. – tűrt el egy hajtincsemet a szememből a fülem mögé. - És eszem ágában sincs felügyelet nélkül hagyni, vagyis lezártam a témát, hiába hízelegsz. – jelentette ki határozottan.
- Hát jó. – húztam meg a vállamat és visszamásztam a saját fotelembe.
- Most megsértődtél? – sóhajtott fel bosszúsan.
- Nem, csak rosszul esik, hogy nem bízol bennem, ennyi. – húztam meg nem törődöm stílusban a vállamat.
- Ezt meg miből gondolod?- tárta szét a karjait értetlenül. – Én bízok benned, és ezt Te is tudod pontosan.
- Aham, persze. Kimehetek egyedül egy kicsit a levegőre? – kérdeztem.
- Nem, mert féltelek. – rázta meg a fejét. – Veled megyek.
- Erről beszéltem. – bólintottam morcosan.
- Miről? Hogy aggódom érted?!- kissé felhúzta magát.
- Ian, de mondtam már, hogy jól vagyok. Mi kell még?– sóhajtottam fel.
- Azelőtt is jól voltál, mielőtt összeestél. – kezdett begurulni. - Tudod Te, hogy mit éreztem akkor, amikor megláttalak összecsuklani a színpadon, hm? Tisztában vagy azzal, hogy mindenkire a frászt hoztad, különösképpen rám???
- Nem szándékosan estem össze, csak, hogy tudd. És akkor most ezentúl mindig ez lesz?Huszonnégy órás bébiszitter leszel? –vágtam hozzá nem túl kedvesen.
- Na jó, szerintem ezt a beszélgetést most fejezzük be! – csattant fel kissé hangosabban a kelleténél, mivel sokan felénk fordultak, így halkított a hangján. – Ha már az is bűn, hogy aggódom érted, akkor nem érdekel az egész. Felőlem aztán oda mész, ahova akarsz. – kortyolt egyet az italából, majd felállt és megindult a táncoló tömegbe.
Ez szuper. Sikeresen összevesztünk egy nyilvános rendezvényen. Gratulálok magamnak, amiért kiprovokáltam a vitát, de hozzá teszem, nem csak én vagyok a hunyó. Fogtam a kólámat és kimentem a kerthelyiségbe, amire nem igazán lehetett bentről rálátni. Rám fért egy kis friss levegő, hogy kiszellőztessem a fejemet. Megbántottam Ian-t, a francba. – csaptam le a poharamat az egyik kis asztalra.
- Minden oké? – hallottam meg egy hangot.
- Mit akarsz, Rob? – fordultam felé unott arccal, semmi kedvem sem volt egy újabb vitához. Pedig mi aztán tudunk vitázni, ezt anno sikerült is bebizonyítanunk.
- Harapós kedvedben vagy, ahogy látom. – húzta mosolyra a száját, majd kortyolt egyet az italából.
- Nyertél, tied a hangszóró. – teátrálisan megtapsoltam.
- Ismerlek. Méghozzá elég közelről. – vonta meg a vállát. – Szóval minden rendben, jól vagy?
- Ajj, ne kezd Te is! Jól vagyok! Esetleg betűzzem is el?! – kezdtem megint dühös lenni.
- Nincs szükség rá, értek a szóból. –rázta meg a fejét. - Csak tudod fura volt, hogy összeestél. – lépett hozzám közelebb.
- Na, ne mondd. Nekem is. Egyéb megjegyzés? – forgattam meg a szemeimet, majd hátráltam egy lépést.
- Inkább kérdésem lenne. – fürkészte az arcomat.
- Ne csigázz. – vágtam egy savanyú fintort, majd ki ittam a maradék kólámat.
- Terhes vagy?- mi??????????????????????????????
- Hogy mi van?! – köptem ki a kólát.
- Jól hallottad. A kérdésem teljesen komoly. – és tényleg komoly arcot vágott hozzá. A szemében azonban egy fura csillogást véltem felfedezni.
- Hogy jut ilyesmi eszedbe?- botránkoztam meg.
- Logikus kérdés, nem gondolod? - most komolyan gondolja???
- Nem, abszolút nem. És amúgy is, valószínű, ha így lenne, akkor sem veled tárgyalnám ezt meg. És, ha most megbocsátasz. – indultam vissza a terembe, de elkapta félútón a karomat.:
- Velem ne szórakozz! – a szemei dühösen csillogtak.
- Aú, Rob, ez fáj! Eressz el! Mit akarsz? – próbáltam kiszabadulni.
- Jogom van tudni, ha a gyerekemet várod. – kiabálta az arcomba. - Vagy talán Ian-nel neveltetnéd fel? – húzta keresű mosolyra a száját.
- Nem várok gyereket. – mondtam a szemébe.
- Nem hiszek neked. – na a régi lemez, a bizalmatlanság.
- Pedig kénytelen leszel. – téptem ki a karomat a kezei közül, majd berohantam a bárba. A fejem őrülten zakatolt.
- Hol voltál? – teremtett le azonnal Ian, amikor visszahuppantam a fotelembe, még az sem zavarta, hogy a kollegái is jelen vannak.
- Szívtam egy kis friss levegőt. – próbáltam minél normálisabban válaszolni, hogy még véletlenül se látszódjon rajtam a zaklatottság.
- Értem. – bólintott, de láttam rajta, hogy szívesen mondana még valamit. Félve ugyan, de a kezemet az övére csúsztattam és eltátogtam egy „sajnálom”- ot, mire a kezemet a szájához emelte és egy csókot nyomott rá. Ezzel el se tudta szerintem képzelni, hogy milyen szinten sikerült megnyugtatnia.
- Nem lenne baj, ha mi most lelépnénk? – vetette fel az ötletét a többieknek címezve, aminek bevallom őszintén, nagyon is örültem. Nem szerettem volna még egyszer Roberttel lefolytatni egy beszélgetést a nem létező terhességemről.
- Abszolút nem. Szerintem mindenki meg fogja érteni, ha most elmentek. – felelte Zach.
Egy elég hosszasra nyúló búcsúzkodás után kézen fogva elindultunk a hátsó kijárat felé. Arra azonban nem számított egyikünk sem, hogy a komplett Twilight stáb is ekkor készül távozni a helyszínről. Amikor megláttam őket, egy pillanatra meg is torpantam, ám végül felszegett fejjel sétáltam végig Ian-nel a megrendelt taxi-ig.
- Bocs, de azt mi rendeltük. – közölte foghegyről Kristen és egy erősebb mozdulattal arrébb lökött az autó elől, kevésen múlott, hogy nem a földön kötöttem ki.
- Oh, bocsánat. – suttogtam lehajtott fejjel.
- Nem, Zoé, ne kérj bocsánatot! – kapta fel a vizet Ian. – Kulturáltabban is közölhette volna ezt Kristen.
- Ian, semmi szükség erre. – próbáltam csitítani, miközben a fotósok is előkerültek valahonnét. – Megyünk egy másikkal. – húztam vissza a karjánál fogva, de lerázott magáról.
- Itt már rég nem a taxiról van szó! – kelt ki magából. -Ezek itt- mutatott rájuk- azt hiszik, hogy beléd törölhetik a lábukat, csak mert szakítottál Roberttel. És ha még ez nem lenne elég, akkor most pedig velem vagy, mert engem SZERETSZ. – nyomta meg az utolsó szót. Micsoda bűn, hűűű!- sosem láttam még ilyen idegesnek és flegmának.
- Ezt nem itt kellene megbeszélni, haver. – sandított ki a paparazzikra Kellan.
- Oh, hát pedig ezt most fogjuk megbeszélni, ugyanis rohadtul unom azt a stílust, amit a barátnőmmel szemben megengedtek magatoknak. Egyszer s mindenkorra tisztázzunk valamit! Zoé nem csalta velem Robertet, ezt jobb, ha megjegyzitek.
- Miért hiszed azt, hogy csak a drágalátos Zoé körül forog a világ? – kérdezett vissza Ashley. – Mit érdekel minket, hogy éppen kinek a hátán akar felkapaszkodni, hogy címlapokon szerepelhessen?
- Én.- kezdtem volna bele, de a párom közbe vágott.
- Vond vissza, amit mondtál! Vond vissza, különben olyat teszek.– jobb lesz, ha küldök egy sms-t Paulnak, hogy jöjjön ki.
- Srácok, elég legyen már ebből! – állt közéjük Kellan. – Nem kell a műsor.
- Kellannak igaza van. – szólt közbe Nikki és Jay is egyszerre.
- Nem én kezdtem. – sziszegte Ashley arcától pár centire Ian.
- Nem is én. Kris csak szólt, hogy ő rendelte a taxit.
- A lökést Te szólásnak nevezed?
- Kris csak arébb taszította.- kelt Kristen védelmére Taylor.
- Nem akartam fellökni. – kissé magasabb hangon közölte ezt Kris.
- Oh, majd mindjárt az jön, hogy magától esett el majdnem! – Ian közel volt a robbanáshoz.
- Tisztára, mint az oviban!- csattantam fel végre. – Fejezzétek ezt be! – sikerült elérnem, hogy mindenki rám nézzen a kirohanásom végett. Ian és mindenki más meglepetten, míg Rob vigyorogva fogadta a magas c-met.
- Na látod, a barátnődet hidegen hagyja, hogy mit gondolunk. – szólalt meg Rob. – Akkor Te se foglalkozz ezzel.
- Hadd döntsem már el én, jó?!
- Kérlek, ahogy óhajtod. – húzta meg lezserül a vállát. - A gyerekem neveléséről is Te akarsz dönteni?- erre a kérdésre meghűlt az ereimben a vér.
- Miről beszélsz? – hökkent meg Ian, csakúgy, ahogy mindenki.
- Neked nem gyanús, hogy Zoé rosszul volt? Vajon mitől lehet rosszul? – kérdezte enyhe cinizmussal és tudálékos képpel, amit kedvem lett volna ebben a percben beverni.
- Robert fejezd ezt be!- kiabáltam rá.
- Bármitől. –vágta rá talán túl gyorsan is Ian.
- Én is ezt mondom. Valószínű, hogy gyereket vár. A kérdés csak az, hogy vajon melyikünk a boldog apa? – jelent meg egy gúnyos vigyor az arcán.
- Zoé, ez igaz?- az arca fájdalmas grimaszba torzult. Nem hiszem el, hogy megkérdezte. Hát ennyire nem bízik bennem? – Válaszolnál?! - minden szem rám szegeződött, mialatt Ian szemei elkeserítettek.

Jövő 2.

Sziasztok!

Nagyon köszönöm Szaszámnak és Csibimoon-nak a bíztató sorokat! :)
Cserébe meg is hoztam a folytatást:)

Jó olvasást hozzá!:) Véleményeket most is várom:D

Puszi!

Meré


Az afterparty-ra már nagyon jókedvűen érkeztünk meg, köszönhetően a sorozat valódi díj esőjének. Minden oka megvolt a stábnak, hogy ennyire vidámak legyenek, ez a hangulat pedig nagyon könnyen átragadt rám is, így minden eddigi szorongásomat félre téve lépkedtem Ian-nel kézen fogva, egy széles mosollyal az arcomon. Hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy szerelmem és barátai ennyi elismerést kaptak. Egy karaoke bárba mentünk, ami már zsúfolásig tele volt a hírességekkel és az újságírókkal egyaránt.
- Ott a mi asztalunk!- törte az utat Paul magabiztosan egy elég terjedelmes asztal felé, ami mellett kényelmes bőrfotelek vártak minket. Először mindenki elfoglalta a helyét, majd a srácok elindultak egy kis innivalóért.
- A kedvenc koktélod. – tette le elém a Mojitót Ian egy puszi kíséretében.
- Egy angyal vagy. – viszonoztam pusziját, mire a többiekből egyszerre tört ki a nevetés, de annyira, hogy hirtelen mindenki a mi asztalunk felé fordult. Így a helyzet kissé kényelmetlenné vált, de próbáltam nem tudomást venni a bámészkodókról.
- Most mi van? Én ilyen kettős személyiség vagyok. – vigyorgott kajánul szerelmem, mielőtt megcsókolt volna.
- Jah, angyal az ördögök között maximum. – veregette hátba még mindig nevetgélve Paul.
- Mondja ezt az, aki blöki vérrel táplálkozik. – „vágott” vissza neki vigyorogva Ian.
- Zoé, nincs kedved egy kis karaoke-hoz?Amíg a srácok szétzrikálják egymást?- nézett rám boci szemekkel Nina és Katerina.
- Hát.- húztam a számat.
- Na, légyszi. Csak egyetlen számot.
- Muszáj ilyen kellemetlen helyzetbe hoznom Ian-t? – próbáltam minél jobban érvelni.
- Miről beszélsz életem? – kérdőn nézett rám az érintett személy.
- Holnap minden újság a fals hangú barátnőddel lesz tele, nem gondolod? – nevettem.
- Na, sipirc a színpadra. – adott egy bátorító csókot. – Csajok, húzzátok magatok után!
- Értettük! Na gyere ! – karon ragadtak és már nem volt menekülés számomra.
- Hé, csajok, csak lassan! A színpad nem szalad el.– már én is velük egyet nevettem, bár bevallom semmi kedvem nem volt ennyi ember előtt nyilvánosan beégni, de hát ez az én formám. Nina, ahogy elhaladtunk a keverő pult mellett, máris közölte: Beyoncé: Single Ladies!
- Oh, jajj nekem! – de már nem volt visszaút, már a színpadra lépkedtünk fel mindhárman:
- Hármunk közül neked van a legjobb hangod, állj középre, légy 3 percre Beyoncé. – tolt előre Katerina.
- Hogy mi???- kerekedtek ki a szemeim, ez még viccnek is rossz!
- Jól hallottad! A koreográfiát tudod, ugye? – kérdezte Kat.
- Öhm, sokszor láttam a Glee-nek azt a részét. – gondolkoztam el egy pillanatra.
- Akkor csak semmi pánik. Táncolunk veled. – vigyorgott rám Nina.
- Na de. – próbáltam volna kifejezni nem tetszésemet, de a konferanszé belém fojtotta a szót.
- Akkor lássuk a színpadon a Vámpírnaplók gyönyörű Elenáját és bosziját, valamint Ian szintén szépséges barátnőjét. Nina, Katherina és Zoé, tiétek a színpad! – konferált fel minket a srác.
- Utállak Titeket. – sziszegtem.
- Túléljük. – vigyorogtak, majd elkezdtek a színpad közepe felé tolni. A közönség hatalmas tapssal fogadott minket, kivéve egy társaságot, az Alkonyat szereplői rezzenéstelen arccal vizslattak bennünket. Ezen nem volt időm jobban elgondolkozni, ugyanis felcsendültek Beyonce slágerének első akkordjai. Magam is meglepődtem, hogy mennyire sikerült levetkőznöm mindennemű gátlásomat a dal közben. Teljesen átadtam magam a zenének, a csajokkal úgy ráztuk, ahogy kell. A szám végén őrjöngés tört ki, mi pedig kifulladva ugyan, de széles mosollyal az arcunkon hajoltunk meg többször is. Lassan indultunk lefelé, amikor hirtelen úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt és elkezdett velem forogni a világ, ezért megtorpantam.
- Jól vagy? – kapott el Nina aggódva. – Holtsápadt vagy.
- Nem..nem…nem kapok…kapok le-ve-gőt… - kapaszkodtam belé, kezdett elhagyni az erőm.
- Ian!- sikították egyszerre a lányok, miközben én éreztem, hogy összecsuklom.

Ian

Láttam Zoén, hogy valami nem stimmel vele, ezért megindultam a színpad felé aggódva, de nem érkeztem meg időben. A csajok vérfagyasztó sikolya halálra rémített, főleg, amikor megláttam a barátnőmet összeesni. Szerencsére utat engedtek nekem, így egész gyorsan felugrottam a színpadra, hogy felemelhessem szerelmemet.
- Kicsim!- próbáltam felrázni. – Hallasz engem?- nem érkezett semmi válasz, kezdtem kétségbe esni. – Nincs ezen az átkozott helyen egy orvos?! – keltem ki magamból.
- Mi történt vele? – jelent meg mellettem Pattinson is, na csak ő hiányzott innen.
- Menj innen, levegőre van szüksége. – mordultam rá.
- Te már csak tudod!- jegyezte meg cinikusan.
- Nem mondom még egyszer, hogy menj innen!- kezdtem kijönni a béketűrésemből.
- Hé, Ian, ne!- fogta meg a vállamat Paul nyugtatóan.
- Ian. – hallottam meg Zoé nyöszörgését, mire azonnal felé fordultam.
- Zoé, hogy vagy??? Mi történt??- zúdítottam rá az összes kérdésemet.
- Azt hiszem jobban. Már kapok levegőt. – próbált meg felülni.
- Nem kellene még feküdnöd egy kicsit? – nyúltam érte.
- Már jobban vagyok, drágám. – jelent meg egy halvány mosoly az arcán.
- Biztosan minden oké? – aggódott érte Nina.
- Persze, csak sokat ugráltam. – jelent meg egy halvány mosoly az arcán.- Segítesz felállnom? – kapaszkodott bele a karomba.
- Ha tényleg így gondolod, akkor gyere. – segítettem fel óvatosan.
- Nem kellene orvoshoz vinni? – már megint ez a Pattinson.
- Jól vagyok, már mondtam. – mosolygott rá Zoé kedvesen, amitől kissé rosszul éreztem magam. Nem voltam féltékeny, csak egyszerűen nem tetszett, hogy Robert egyetlen mondatával mosolyra készteti Zoét.
- Akkor legalább menjünk haza, oké? – néztem rá kérlelő tekintettel.
- Semmi szükség nincs rá. Már teljesen jól vagyok. Különben is ünnepelni jöttünk, nem igaz?
- Biztos nem kellene pihenned?- kérdezett vissza Paul, amiért hálás voltam.
- Teljesen. Nem sokat ettem ma, valószínűleg leesett a vércukor szintem. Iszok valami jó kis cukros üdítőt és kutya bajom sem lesz már. Ne aggódjatok értem. Csak menjünk vissza az asztalhoz. – karolt belém.
- Ahogy szeretnéd. – felesleges vele vitatkoznom, nem akartam jelenetet rendezni, így lassan visszakísértem az asztalunkhoz a kíváncsi tekintetek közepette.

Meglepetés

Sziasztok!

Tudom nagyon régen jelentkeztem, de most itt vagyok. :)
Elvileg már Karácsonykor hoztam volna Nektek ezt a fejezetet, de mivel eléggé gyorsan elment és még feleszmélni sem volt időm, így ez elmaradt sajnos.
De most ejtenék néhány szót arról, hogy milyen fejezetet hoztam is Nektek.
Először is fogalmam sincs, hogy máshol volt-e már ilyen rendhagyónak számító rész, ugyanis ez a rész 1 évvel később játszódik, mint ahol abbahagytam. Tudom, most sokatoknak elkerekedett a szeme, vagy éppen szidtok, esetleg kinevettek érte. Mindenki döntse el, hogy mennyire vagyok ez miatt hibbant:)
Oka van annak, hogy nem közvetlen folytatás jön, ugyanis ez a rész (és nem titok, van még utána is készen)már régóta motoszkált a fejemben, egyszer haza felé a vonaton sikerült megfogalmaznom és bepötyögnöm :)
Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy kinek fog tetszeni és kinek nem, amit kommentben várok, ugyanis ha van rá igény, akkor ennek a folytatását még ma este, késői órákban felteszem. Van egy kis előnyöm, szóval érdeklődés esetén néhány napig biztos lenne így a friss.
Eleinte nem akartam felrakni, de mivel úgy gondolom, hogy megérdemlitek végre, hogy olvassatok Tőlem valamit, ne csak ígéreteket, így most megosztom Veletek!:)

Köszönöm, hogy még olvastok!

Millió puszi:

Meré:)

u.i.: Ne kíméljetek majd sem a chat-ben, sem kommentekben, mert úgy érzem, most kapni fogok hideget és meleget egyaránt. :)



1 évvel később...


A nagy fekete limuzin lassan begördült a díjátadó helyszínére, ezzel egy időben az én gyomrom pedig zsugorodásnak indult. Nem akartam találkozni vele és a többiekkel, hogy megvető szemekkel végig mérjenek, amiért lepaktáltam az „ellenséggel”. Különben mekkora baromság már ez az ellenségeskedés, annyira gyerekes, de komolyan. Persze tudom a presztízs, a pénz, no és a rajongók. De miért is ne szerethetné valaki mindkettőt? Miért kellene bárkinek is választania a két produkció között? Na ez az, ami számomra rejtély. Ez nem háború, vagyis nem olyan értelemben. És mégis, ilyenkor mindig rácsodálkozom az emberi butaságra, mert igen, én annak tartom.
- Min tűnődsz ennyire édesem?- nézett rám az igézően kék szemeivel Ian.- Félsz?
- Igen, bevallom, félek. Nem tudom, mit várhatok tőlük.
- Emiatt ne aggódj, nem engedem, hogy bántsanak. És amúgy sem hinném, hogy jelenetet akarnának rendezni. A Summit tutira nem örülne a felesleges cirkusznak.
- Igazad lehet. – tettem a kezemet a kezére. – De attól még izgulok.
- Figyelj nem muszáj megtenned, ha nem akarod. – mondta nagyon komoly hangon. – Ezt úgy értem, hogy még visszakozhatsz. Egy szavadba kerül csak és a limuzin visszavisz a hotelba, én pedig megyek, ahogy tudok. Nem szeretném, ha egész este szoronganál.
- Nagyon aranyos vagy, hogy így aggódsz és ezt felajánlottad, de nem akarlak cserben- hagyni. Meg különben is, én hozzád tartozom és nem a sorozathoz. Ha ők ezt nem értik meg, akkor az már legyen az ő bajuk, nem igaz?- sikerült kicsit összeszednem magamat a páromért.
- Nem csak erről van szó, azt hiszem. – somolygott.
- Hanem?
- Úgy gondolom, hogy elsősorban azért haragszanak rád, mert szakítottál Roberttel. Azt hiszik szerintem, hogy mi már akkor összemelegedtünk.
- Akkor ezt nagyon rosszul hiszik. A szakításunkhoz semmi közöd, azt mi szúrtuk el Rob-bal.
- Én ezt mind tudom, de vajon ők is tudják ezt?
- Mire akarsz kilyukadni? – húztam fel kérdően a szemöldökömet.
- Csak arra, hogy…azt hiszem megérkeztünk. – szakította félbe a gondolatát. – Na, jössz vagy maradsz?
- Ilyen könnyen megszabadulnál tőlem? – vigyorogtam rá. – Természetesen jövök.
- Okés, akkor először kiszállok én, majd pedig kisegítem a gyönyörűséges barátnőmet is. – bólintott.
- Akkor én szállok ki utolsónak? – nevettem, mire egy csúnya nézést kaptam válaszul. A következő percben már ki is szállt a luxusautóból, majd némi kötelező fotózkodás után visszalépett értem, hogy kisegítsen. A tömeg szó szerint felmorajlott, mert bár nyíltan vállaltuk a kapcsolatunkat, mégse számított arra ezek szerint senki, hogy pont egy ilyen eseményen is megjelenünk együtt. Próbáltam mosolyogni, de azt hiszem ez inkább hasonlított vicsorgásra, mint őszinte mosolyra. Bár abban a percben egy valami zakatolt csak a fejemben, mégpedig az, hogy minél előbb tovább léphessünk a gépek elől. Ian megérezte rajtam a feszültséget, megszorította a kezemet, majd megszólalt:
- Köszönjük, de ennyi fotó bőven elég lesz! Menjünk drágám. – karolta át a derekamat és húzott magához közelebb.
- Sajnálom. – suttogtam lehajtott fejjel.
- Ugyan, én is untam már őket egy kicsit. – adott egy puszit a nyakamra, amitől a jól ismert és mégis annyira kellemes bizsergés futott át a testemen. –
- Áh, Zoé, Ian! – jött velünk szembe mosolyogva Paul és Nina.
- Sziasztok!- üdvözöltük egymást. – Mi a helyzet odabent?- érdeklődött a párom.
- Nos, a Twilight cast már megérkezett, le is ültek a helyükre.
- Oh. – fújtam ki a levegőt.
- Hé, nem lesz gond Zoé!- nyugtatott Nina. – Nézz át rajtuk, ha beszólnának, ennyi. És különben is, ott a mi csapatunk, megvédünk. Nem igaz srácok?
- De, ez egyértelmű. – bólintott Paul.
- Kicsim, ha úgy érzed, inkább kint maradnál, én megértem azt is.
- Tudom, de örökké nem bujkálhatok, és amúgy is szeretném látni, ahogy bezsebelitek a díjakat.
- Ez a beszéd!- kacsintott rám Nina. – Akkor mehetünk is!- karolt bele Paulba, én pedig még közelebb bújtam Ian-hez, ami alatt bementünk a díjátadó show stúdiójába.
Monumentális díszlet fogadott bennünket, amin már meg sem lepődök. Ebben a világban minden lehetséges. Időközben egy kamerát szó szerint az arcomba toltak, kis híján sikerült lefejelnem a készüléket, így azt Ian kissé dühösen tolta félre előlem.
- Fogadjuk nagy tapssal a Vámpírnaplók sztárjait! – irányult ránk minden tekintet, ahogy a műsorközlő észrevette a jelenlétünket. Ó hogy az a! Felcsendült a Requiem for a dream betétdala, ami éppen eléggé feszültté tette a bevonulás eddig sem kellemes menetét. Szerettem volna abban a percben láthatatlanná válni, amikor Robert és a többiek megpillantottak. Futó tűzként adhatták tovább az információt, hogy itt vagyok, ugyanis minden egyes lépésemet árgus szemekkel és pusmogással figyelték, ezt pontosan láttam. És hogy még mit láttam a szemükben? Mindent, egyszerűen mindent, amit a szem, tükrözni tud, csak épp nem egyszerre. Pechemre pont az előttük levő sorba volt a helyünk, így konkrétan szinte Ian-ék minden egyes kollegáján át kellett esnünk, főleg, hogy én mentem előre. Kedvesen, két puszival fogadott mindenki, de ez nem oldott semmit sem a feszélyezettségemen, főleg, mert éreztem a hátamban a megvető pillantásokat. Rájuk nézni azonban továbbra sem mertem, így csak haladtam a célom, jelen pillanatban a helyem felé, ami azt eredményezte, hogy kis híján orra buktam a saját lábamban, Ian csak az utolsó pillanatban tudott utánam kapni.
- Minden oké Zoé? – simogatta meg az arcom, miután sikeresen leültem végre.
- Persze. – bólintottam.
- Akkor oké. – nyomott egy puszit az arcomra.
- Bocs, de az enyelgést intézzétek el otthon. – krákogott a hátunk mögött Ashley Green.
- Ne haragudj, de hozzám szóltál?- fordult felé Ian, féltem, hogy nagy cirkusz van kilátásban, ezért a kezemet a combjára tettem, jelzésképp, hogy ne is törődjön vele.
- Igen, meg a drágalátos barátnődhöz. – a hangjában érezhető volt a megvetés.
- Ian, hagyd! – fordítottam magam felé. – Nem kell a balhé, oké?
- De csak miattad. – suttogta dühösen, majd megszorítva a kezemet, a színpadra kezdett koncentrálni. Szerencsére Ash is ennyiben hagyta a dolgot, így különösebb atrocitás nélkül vehette kezdetét a show, majd a díjátadó maga.
- A nézők szavazatai alapján a legjobb színész idén… Ian Somerhalder!!! – jelentette be Kelly Clarkson.
- Ez szuper! Gratulálok!- fordultam szerelmem felé, aki hirtelen megcsókolt, amit persze 5 kamera vett fel kapásból. Rendesen egymásba feledkeztünk, csak arra váltunk szét, ahogy Nina köhintett egyet diszkréten.
- Ezt még megünnepeljük kettesben. – adott egy utolsó kis csókot.
Én is így gondoltam. – vigyorogtam rá szélesen, majd elengedtem, hogy átvehesse a jól megérdemelt díját, én pedig örömmel tapsoltam neki. Látszott rajta, hogy mennyire meglepte az, hogy sikerült megnyernie ezt a versenyt, hiszen többek között Robert mellett esélytelennek tartotta magát.

Boldog Mikulást!:)

Sziasztok!

Tudom, hogy már mindenki a pokolba kíván, amiért ennyire elhanyagolom a blogomat, de sajnos annyi minden összejött az utóbbi időben, hogy semmi energiám nem volt arra, hogy folytassam Zoé történetét. Persze tuti unjátok már a bocsánatkéréseim, szóval most inkább még egy kis türelmet szeretnék kérni Tőletek!
Annyit elárulhatok, hogy vannak készen részeim, de azok még későbbiek, szóval rengeteg ötletem van még, már csak elegendő idő és energia szükséges a leírásukhoz:)
Szeretném, ha kommentbe megírnátok, hogy egyáltalán van-e még igényetek arra, hogy folytassam a blogot, hogy lássam, mennyien érdeklődtök még a történet iránt. Ezt előre is köszönöm!

Mindenknek Boldog Mikulást kívánok!

Millió puszi!

Meré