9

Sziasztok!

Bocsi a késésért, remélem azért még érdekel Benneteket a történet, amire most is, mint mindig nagyon várom a véleményeiteket, amivel inspirálni is tudtok:)Köszönöm az eddigi kommenteket, remélem most is 10 fölött lesz:P
Mást nem is mondanék, azt hiszem a rész majd beszél helyettem is:)


Jó olvasást!

Puszi!!!

Meré



9.rész

A karjai azonnal a derekam köré fonódtak, és szorosan magához húzott. Ekkor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen mit is csinálunk, így gyorsan elhúzódtam.
- Látod ... te sem tudtál reagálni. - böktem ki nagy nehezen
- Igazad van. - köszörülte meg a torkát, majd egy pillanatig a szemembe nézett, aztán hirtelen odalépett elém, két kezébe fogta az arcom, és megcsókolt. A keze aztán végigsimított a nyakamon és a karomon, majd ismét a derekamon állapodott meg. Egyre hevesebben csókolóztunk, a testünk egymásnak préselődött. Éreztem, hogy a felsőm alá nyúl. Megborzongtam az érintésétől. Nem tudtam visszafogni magam, én is a pólója alá csúsztattam a kezem. Érezni akartam őt. Nem gondolkoztam semmin, csakis ketten léteztünk. Teljesen elvesztettem a józan eszemet abban a pillanatban, ahogy hozzá ért a bőrömhöz, egyszerűen elvesztem az érzésben. Menthetetlenül estem bele a vágy csapdájába és a mozdulataiból következtetve ő is így volt ezzel. Egy hirtelen mozdulattal az ölébe kapott és felfektetett a konyhapultra, amiről mindent félresöpörtünk egy jól irányzott karlendítéssel. Miközben ő a blúzom gombjait tépkedte le, addig én is megszabadítottam a pólójától még inkább utat engedve vágyainknak és egymásnak. Ajkaival bebarangolta a vállamtól kezdve a meztelenül maradt felsőtestem egészen a hasamig, ami alatt én ködlepte aggyal próbáltam kicsatolni a nadrágja övét, ami nem sokkal később a mosogatóban végezte az enyémmel együtt. Kétségtelenül az ösztöneink vezéreltek mindkettőnket, ahogy egyre jobban kívántuk egymást és ziláltunk, éreztem, ahogy a testem és az övé is szinte lángol, egymást akartuk végre korlátok nélkül érezni.
- Uh, bocsi hugi, én…én…én…már itt sem vagyok és nem ….láttam semmit….- hallottam a bátyám dadogását, amitől egy pillanat alatt magamhoz tértem.
- Úristen!- löktem le magamról Robertet, hogy le tudjak ugrani a pultról, de Tom ekkor már sehol sem volt- Mégis mi a fenét műveltünk mi itt??????- szinte visítottam a hirtelen rám törő felismerés hatására
- Ööö, azt hiszem végre felfedtük egymásnak a valódi érzéseinket…- próbált volna utánam nyúlni, de én teljesen megbotránkozott arckifejezéssel arrébb léptem, hogy magamra kapkodhassam a szanaszét heverő ruháimat:
- Milyen érzésekről beszélsz, könyörgöm?!- vágtam hozzá a pólóját
- Azokról, amik eljutattak minket idáig….- magyarázta, mialatt ő is öltözni kezdett
- Na jó, ezt meg se hallottam, sőt!Vegyük úgy, hogy ez az egész meg sem történt!- ez egy agyrém, de az is lehet, hogy egy nagyon rossz álom, aminek mindjárt vége!
- Te ezek után képes lennél ugyanolyan rideg lenni velem szemben, mint eddig?Mert én nem…- nézett rám meglepetten
- Most mondom, hogy nem történt semmi!- feleltem idegesen
- De és ezt te is tudod!Ha a bátyád nem lép közbe….- én ezt nem akarom hallani!!!
- Igen!Ha Tom nem jött volna, akkor egy őrületes nagy baromságot követtünk volna el, de szerencsére jött és ez a lényeg!Szóval semmi nem változott a viszonyunkat illetően!Továbbra is két lépés távolság!- jelentettem ki eltökélten
- Zoé, ne feledd, hogy Te voltál az, aki először megcsókolt, szóval….- akadékoskodott
- Mit szóval?Csak be akartam bizonyítani, hogy vannak olyan helyzetek, amikre nem számíthatunk!
- És ez sikerült is…De én akkor sem fogom megjátszani magam!-csapott egyet a pultra
- Pedig eddig sem tettél másképp, egy beképzelt majom vagy, aki persze a külvilág felé a bájos szívtiprót alakítja, hogy lányok ezreit őrjíthesd meg egyetlen mosolyoddal is, de én átlátok rajtad!
- Látszik, hogy egyáltalán nem ismersz!Nem tűröm a sértegetést!- csattant fel
- Oh, igen?Na végre!Még egy ok arra, hogy közömbösek maradjunk egymás irányába!-zártam volna le a számomra igencsak meddő vitát
- Tudod mit?Úgy érzem, feleslegesen vitatkozunk egymással….- halkította le a hangját- Mi lenne, ha inkább átgondolnánk mind a ketten higgadtan a történteket és később megbeszélnénk a dolgokat, mint két érett, felnőtt ember?Mert most azt hiszem, erre képtelenek vagyunk…- ebben talán lehet valami
- Miből gondolod, hogy változni fog a véleményem? Honnan tudod, hogy nem csak egy hirtelen elmezavar miatt gabalyodtunk egymásba?- kérdeztem kissé cinikusan, ám mindenképpen higgadt hangnemben
- Ha ez így van, akkor mindketten őrültek vagyunk….- nevette el magát, amivel akaratlanul is sikerült neki mosolyt csalnia az arcomra- Na de akkor én most megyek, holnap találkozunk a próbán-adott egy puszit hirtelen
- Okés, akkor holnap!Szia!
- Szia!
Miután elment egy ideig csak bámultam az ajtót, majd elkezdtem összeszedegetni a „romokat”. Épp söpörtem össze a salátás tál szilánkjait, amikor Tom haza érkezett:
- Ne haragudj, nem akartam rátok törni…- lett egyből vörös az arca
- Ugyan már Tom! Pont jókor jöttél….- dobtam ki az utolsó lapát szilánkot is
- Hát nekem nem úgy tűnt…Eléggé egymásba voltatok gabalyodva…- ült le az egyik székre
- Igen…- pirultam el- De hidd el, hogy fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, belénk!- raktam el a lapátot és a seprűt, majd gyorsan kezet mostam
- Hugi, nem kell szabadkoznod és szégyellned sem magad… Rob egyébként tényleg helyes pasi…
- Áh, bele ne kezdj!- ültem le vele szembe- Őrült nagy hülyeséget csináltam!- hajtottam le a fejem
- Ugyan már! Ha az hülyeség, hogy látszólag is vonzódsz Pattinson-hoz, akkor igen, azt csináltál, de egyébként ilyenről szó sincs! Azt mondom, hogy még össze is illenétek….- fejtegette a bátyám a gondolatait
- Na jó, ezt te sem gondolhattad komolyan!- keserűen nevettem fel
- És ha igen? Hugi fogd már fel végre, hogy egy gyönyörű nő vagy, ami másnak is feltűnt, nemcsak a bátyádnak…. Miért nem örülsz inkább?
- Mert….- kezdtem volna bele, de mivel egyetlen épeszű válasszal sem szolgálhattam volna, ezért kikerülve kérdést, hárítani kezdtem:
- Na jó, azt hiszem, hogy ezt máshogy látjuk, de sebaj!Inkább együnk, bár sali az nem lesz…- tereltem el a témát és elkezdtem megteríteni, majd az ebédet kimerni
- Ahogy gondolod…de…
- Jó étvágyat!- fojtottam belé a szót, így hát neki láttunk az ebédünk elfogyasztásának.
Ebéd után úgy döntöttem, hogy felhívom Anna-t és beszámolok neki részletesen a történtekről, de sajnos ki volt kapcsolva a mobilja, így csak üzenetet tudtam hagyni a hangpostáján legnagyobb csalódásomra. A nap további részét így a darab jeleneteinek precíz kidolgozásával próbáltam tölteni, na persze voltak percek, amikor a gondolataim egészen máshol kalandoztak, de ezeket próbáltam elhessegetni és csakis a munkámra koncentrálni, hiszen az a fő.
A következő délután kissé idegesen lépkedtem be a próbaterembe, hiszen nem nagyon tudtam, hogy mire számíthatok Kellantól és Roberttől, ezért volt bennem egy kis félsz ezzel a találkozással kapcsolatban. Nagy örömömre elsőnek érkeztem meg, így volt még egy kis időm lelkileg felkészülni rájuk, ami tényleg csak kicsi volt, mert pár perc múlva egy kopogás után Kellan lépett be:
- Hello Zoé!- mosolygott rám kedvesen- Korán jöttem?- tekintett körbe
- Hello Kellan!Hááát...-néztem fel az órára- még van pár perc kezdésig., de gyere csak!- intettem neki, mire ő beljebb jött és megállt velem szemben
- Remélem, ma nem akarsz minket halálra kínozni, mint múltkor! Azóta is sajog a lábam és izomlázam is van- adta elő teljesen komoly arccal, de én elnevettem pontosan ezen magamat
- Nem, ma csak még jobban!- feleltem vigyorogva
- Hé, nem ér kinevetni szegény tanítványt, aki a lelkét is kiteszi a sikerért!- „háborodott” fel
- Jah, bocs! Figyelj, nem venném a lelkemre, ha a kicsi lelkedbe taposnék, szóval bocsi…- de még mindig nevettem természetesen
- Oh, a kisasszony még mindig kinevet, ezért azt hiszem…- húzta ravasz mosolyra a száját, mielőtt el kezdett volna csikálni, amitől szinte megszakadtam a nevetéstől.
- Hé, Kellan ne már!!!Nagyon csikis vagyok, kegyelmezz!!!!- nyögtem ki a kacagás közepette, de már én is „akcióba” lendültem. Ezt egészen addig folytattuk, ameddig hirtelen el nem vesztette az egyensúlyát és engem is magával rántva, a padlón nem végeztük.
- Upsz, bocsi!Ez nem volt a tervben!- vigyorgott rám
- Persze, persze!Én is ezt mondanám!- csaptam meg játékosan, mire ismét hangos nevetésben törtünk ki, így nem csoda, hogy fel sem tűnt, amikor Robert megérkezett
- Khm….Úgy látom megint rosszkor jöttem- szinte szikrákat szórtak szemei, ahogy Kellanra nézett, majd pedig rám
- Nem, nem jöttél rosszkor- kászálódtam fel Kelről, majd a kezemet nyújtván neki, őt is felsegítettem. Hát mit ne mondjak, nem így képzeltem el egyikükkel sem a találkozást, főleg Roberttel nem. A srácok kezet fogtak ugyan, de éreztem mindkettejükben a feszültséget, de én komolyan frászt kapok, ha ezek rajtam fognak acsarkodni!
- Na és mi volt ez a földön való heverészés, egymáson?- nyomta meg az utolsó szót a kérdésében, miközben a tekintetével égetett
- Semmi különös, csak egy kis lecke arra az esetre, ha a kisasszony megint kinevetne….- húzta meg a vállát a barátja, én pedig csak bólogattam
- Aha…értem…- persze, ezt most úgyis mondta, jajj nekem!
- Azt hiszem Zoé tanult belőle egy életre…- nyomott hirtelen egy puszit az arcomra, de ekkor megcsörrent a mobilja: Uh, bocsi, de ezt muszáj felvennem!- nézett esdeklően, ahogy kisietett a teremből, így kettesben maradtam a látszólag dühös Roberttel
- Jól összemelegedtetek, nem gondolod?
- Csak jóban vagyunk…Baj?- néztem rá szúrósan
- Egyáltalán nem! Csak tudod ő nem az a barátkozós típus…- lépett hozzám közelebb, mire én a fal felé kezdtem hátrálni
- Azt hittem, hogy barátok vagytok! Legalábbis nagyon bizonygattad ezt a buli után is…
- Azok is vagyunk, pontosan ezért ismerem…
- Oh, így már minden világos… Te minden barátodat megpróbálod lejáratni?!- ütköztem a falnak
- Nem, Kellant sem akarom lejáratni, csak…- tette a két kezét a vállam fölé a falra
- Csak?- közel volt hozzám, túl közel…Mélyen a szemembe nézett, látszólag vacilált valamin, ám végül hátrébb lépett:
- Igazad van, nem túl tisztességes, ahogy beszélek róla…Sajnálom!- egy pillanatra mintha rosszul esett volna a távolodása, de gyorsan túltettem magamat rajta
- Hát nem..de oké!Felejtsük el!
- Köszi, igazán rendes csaj vagy…- mosolygott rám- Ugye áll még a holnapi kórházlátogatás vagy a tegnapi dolgok után ….?- nem fejezte be a kérdését, gondolom észrevette, hogy a tegnap történtek említésére gondterheltté vált az arcom
- Természetesen nem gondoltam meg magam!
- Ennek örülök… Ezzel kapcsolatban lehetne egy kérésem?
- Micsoda?- ráncoltam össze a homlokomat
- Ráérsz a próba után?
- Ööö, azt hiszem, talán…attól függ- feleltem bizonytalanul
- Szeretnék a gyerkőcöknek venni játékokat, ehhez kellene a segítséged…
- Oh, értem! Erre ráérek, imádok gyerekeknek ajándékot venni!- lelkesedtem be, az unokahúgomnak is mindig élvezem a vásárlást
- Ez szuper, akkor próba után elmehetnénk?- csillantak fel a szemei
- Igen, persze…- bólintottam mosolyogva, épp ekkor érkeztek meg a többiek is, így nem maradt más hátra, mint neki állni táncolni….