Boldog Új Évet!

Sziasztok!


Először is szeretnék Mindenkinek Boldog, Sikerekben Gazdag Új Évet kívánni! Köszönöm, hogy olvastok!:)

Meg is hoztam a folytatást, ami remélem elnyeri tetszéseteket, nekem személy szerint ez az egyik kedvenc részem.;)
Köszönöm Aninak, és Csibimoon-nak a véleményüket, örülök, hogy ennyire felkavaró ez az egész:D

Jó olvasást!

Puszi!

Meré

u.i.: Most se kíméljetek:)

Eléggé megemelte a hangját, konkrétan beleremegtem. Ebben a percben ért ki Paul és Nina is, akik nagyon meglepődtek a feszültségen, hiszen nem tudhatták mi is történt ide kint ezalatt a pár perc alatt. Forgott velem a világ, nem akartam elhinni, hogy Robert képes volt ezt velem megtenni. Undorodva néztem rá, amitől láttam rajta, hogy kicsit megrökönyödik. Érzi talán, hogy most túl lőtt a célon? De kit érdekel? Most már késő.
- Mi a gond?- érdeklődött aggódva Paul.
- Az isten szerelmére válaszolj már!- kiabált rám Ian, amitől utat törtek az eddig elfojtott könnyeim. Tudtam, hogy nem vagyok terhes, de mégsem tudtam megszólalni. Egyszerűen csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség, hiába próbáltam meg szólásra nyitni a számat. Egy hang nem jött ki rajta. – Hát én ezt nem hiszem el! – tette tarkóra mindkét kezét és elkezdett idegesen fel-alá mászkálni. – Mikor akartad megmondani mégis, mi? – kapta el a karomat ingerülten.
- Ian, miről beszélsz? – kérdezte Nina értetlenül.
- Ian, engedd el Zoé-t!- hallottam meg Robert ideges hangját.
- Fogd be! – üvöltött rá. – Ez nem a Te dolgod!- szemei villámokat szórtak.
- Ha az én gyerekem anyja, akkor igenis közöm van hozzá! – szintén ordított.
- Te szemétláda!- termett előtte Ian és kapta el a gallérjánál fogva, amitől az összes lány felsikoltott.
- Pancser!- vigyorgott rá szemtelenül.
- Héééé, Ian! Fejezd be!- kapta el az utolsó pillanatban Paul a karját, míg Kellan Robert karjait feszítette hátra. Rémisztőek voltak mind a ketten.
- Nem érdekel az egész. – tépte ki magát Paul szorításából. Elsétált a taxiig, ekkor éreztem, hogy muszáj megszólalnom. Elegem lett a külső szemlélő szerepből.
- Ian, de hát én… - nyeltem vissza a könnyeim.
- Csalódtam benned Zoé. – csapta be az autó ajtaját megvető pillantások közepette.
- De hát nem vagyok terhes. – már zokogtam, miközben elhajtott a taxi. Összerogytam a földre, az sem érdekelt, hogy csodálatos fotó fog megjelenni a címlapon. Nem érdekelt semmi. Úgy éreztem, hogy minden összeomlott.
- Zoé, gyere!- próbált volna Nina felsegíteni, de én megmakacsoltam magamat és megráztam a fejemet. – Kérlek. – ölelte át a vállamat. – Paul, segíts! Ti meg ne bámuljatok már! – gondolom Robert-ékre ripakodott rá.
- Oké, na gyere Zoé!- emelt fel a karjaiba Paul. – Nem kell az ingyen cirkusz a médiának sem. Nina, jössz velünk? Visszaviszem a hotelba. – akartam mondani, hogy csak oda ne, de nem tudtam abbahagyni a sírást.
- Persze, mehetünk. Viszont egy valamit hadd mondjak el nektek! Ha bármi baja lesz Zoénak vagy Iannek, akkor azt nagyon megbánjátok. – fordult vissza egy pillanatra.
- Tudok valamit segíteni? – ajánlkozott Kellan.
- Szerintem már épp eleget segíttettetek így is. – förmedt rá Nina, majd lehalkította a hangját. – Egyszerűen nem értelek benneteket! Miért fáj nektek más boldogsága mégis, mi? Azért mert ti nem vagytok azok, akkor már mindjárt más se legyen az? Szánalmasak vagytok. – szinte köpte feléjük a szavakat, akik mindezt néma csendben viselték.

Miután visszamentünk a szállodába még mindig nem sikerült megnyugodnom, bár már nem sírtam. Egyszerűen csak csalódott voltam és végtelenül szomorú.
- Köszönöm, hogy visszahoztatok. És, hogy nem a szobánkba vitettek. – nagyon hálás voltam Nináéknak, amiért engem támogattak.
- Ez csak természetes. – bólintott Paul. – De nem akarod elmesélni, hogy mi történt egész pontosan? – fogta meg a vállamat.
- Elmesélhetem, de holnapra már az egész világ tudni fogja. – húztam meg a vállamat egy keserű mosoly kíséretében. – Bár jobb, ha tőlem halljátok.
- De csak tényleg akkor, ha el szeretnéd mondani. – ült le mellém Nina is.
- Ian azt hiszi, hogy terhes vagyok Robert Pattinson-tól. – mondtam ki egy szuszra, mire mindketten kikerekedett szemekkel bámultak rám.
- Honnan szedte ezt az emeletes marhaságot? – Paul körülbelül úgy tette fel a kérdését, mintha a hét viccéről érdeklődne. Bár valljuk be, ez az is.
- A drágalátos exemtől. Mikor kimentem levegőzni, akkor utánam jött és előadta nekem az elméletét, de nem igazán foglalkoztam a dologgal. Aztán kint, a taxinál volt egy kis konfliktus Kristen és köztem, amin Ian nagyon felhúzta magát és veszekedésig fajultak a dolgok. Majd egyszer csak Rob a képébe vágta, hogy terhes vagyok és, hogy egyetlen kérdés, hogy melyikük az apa. A többit már tudjátok.
- Ez egy tahó. – kommentálta a rövid eseménytörténetet Nina. – Ian meg egy barom. Most azonnal beszélek vele!- pattant fel, de Paul a karjáért nyúlt.
- Nina, ne! Ian nem értékelné, most nagyon ideges és amúgy is utálja, ha beleszól bárki is az életébe.
- Na de.- tiltakozott.
- Paul-nak igaza van és amúgy is teljesen felesleges lenne. Ezt nem neked kell megoldani. – erőltettem egy mosolyt magamra és keltem fel.
- Biztosan jó ötlet ez? – kérdezte Paul. – Nem kellene várni, ameddig lehiggad egy kicsit?
- Nem, mert túlságosan szeretem ahhoz, hogy elveszítsem egy ilyen orbitális baromság miatt. Muszáj ezt most letisztáznunk, nem akarom, hogy ezen kattogjon az agya.
- Tényleg szereted, és ő is téged. Meg fogjátok oldani. – ölelt át Paul. – Ha szükséged lenne ránk, akkor itt leszünk, igaz Nina?
- Igen, nagyon drukkolok.- ölelt meg ő is.
- Köszönöm.
Elindultam a közös szobánk felé, bár nagyon nem tudtam, hogy mégis mire számíthatok. Az is lehet, hogy már összecsomagolta a dolgaimat és kint vár a bőröndöm az ajtó előtt. Lehúztam a kártyámat, majd beléptem a szobába. Rémisztő látvány fogadott. Az üvegasztal ripityára volt törve a nappali rész közepén, de a TV sem volt jobb állapotban.
- Úristen. – teljesen elhűltem a pusztítástól. – Ian!Ian!Hol vagy? – kezdtem kétségbe esni, amikor meghallottam a víz csobogását, így az irányt a fürdő felé vettem és kopogás nélkül benyitottam. Ian sűrű káromkodások közepette a csapnál állt és folyatta a vizet a kezére, amiből dőlt a vér.
- Te jó ég! – léptem azonnal mellé. – Jól vagy???Hadd segítsek!- nyúltam a kezéért, amit azonban félre csapott.
- Nem kell a segítséged. Menj ki légy szíves.
- Na de. – próbáltam újra a kezéért nyúlni.
- Azt mondtam, hogy menj ki!- kiabált rám, ám én meg sem moccantam.
- Eszem ágában sincs! – néztem vele farkasszemet.
- Ne kényszeríts, hogy én magam tegyelek ki. – hihetetlenül dühös volt és azt hiszem, hogy csalódott is, ami a legrosszabb párosítás a világon.
- Nem fogod megtenni. – maradtam higgadt. – Nem félek tőled, Ian. – húztam végig a mellkasán a kezemet, ám ingerülten elkapta azt.
- Nem játszhatsz velem, Zoé! Én nem vagyok az a szerencsétlen Damon! – szűrte a fogai között zaklatottan.
- Én meg nem vagyok Katherine! Miért akarnék Veled játszani, hm? Nem lenne értelme! – vágtam vissza most már én is ingerültebben, utáltam, hogy nem bízik meg bennem.
- Akkor miért nem mondtad el, hogy gyereket vársz? Miért az expasidtól kellett nekem megtudom mindezt, mi? - nem is tudom, hogy milyen volt nagyobb. A dühe vagy a fájdalma ebben a percben.
- Talán azért, mert nem volt mit elmondanom!
- Szóval a gyerek az övé? Hát ez rohadt jó! – csapott egyet a csempére. - Akkor most biztosan örül a fejének, mert így vagy úgy, de visszaszerzett magának.
- Ian, mondd, miről beszélsz?- képedtem el. – Robert és köztem soha az életben nem lesz már semmi. Téged szeretlek az isten szerelmére, mikor fogod fel végre?!- zártam el közben a csapot, ugyanis egy ideje már feleslegesen folyt csak a víz. Így azonban sikerült úgymond sarokba szorítania, jobban mondva a falnak szorítania, úgy, hogy ha akarnék se tudni kimenni a fürdőből.
- Naiv vagy, ha azt hiszed, hogy Rob nem fog harcolni érted és a gyerekéért. – csúsztatta a kezét a hasamra.
- Te pedig hülye, ha még mindig azt hiszed, hogy terhes vagyok. – mondtam ki nemes egyszerűséggel.
- Tessék? Nem vársz gyereket Roberttől?- mély döbbenet futott át az arcán.
- Nem, és ha adtál volna még nekem 1 percet, akkor már rég elmondhattam volna. Ian, én nem vagyok terhes sem Roberttől, sem pedig Tőled. Múló rosszullét volt az egész, semmi több. Érted?- húztam fel a szemöldökömet kérdően.