Jövő 3.

Sziasztok!

Most is köszönöm a véleményeiteket!:)
Természetesen kifog derülni minden a múltból, lesznek olyan fejezetek, amik arról a bizonyos 1 évről és szakításról fognak szólni, csak türelem. :)
Drága Csibi! Ha ezt a fejezeted elolvasod, kérdésedre választ fogsz kapni. ;)

Jó olvasást Mindenkinek!

Puszi

Meré


u.i.: Ez a fejezet egy kicsit hosszabb lett, de nem akartam annyira gonosznak tűnni:P

Miután mindenkit még vagy tízszer biztosítottam arról, hogy jól vagyok, végre nyugodtan szürcsölgethettem a kólámat. Egy idő után a többiek elmentek táncolni, csak Ian maradt velem ülve.
- Drágám, miért nem mész a kollegáiddal, barátaiddal egy kicsit szórakozni? Nem kell egész éjszaka őrizned. –ültem be az ölébe és nyomtam egy puszit a tarkójára. Nem szerettem volna elrontani az ünneplését.
- Zoé, én így is kitűnően érzem magamat. – tűrt el egy hajtincsemet a szememből a fülem mögé. - És eszem ágában sincs felügyelet nélkül hagyni, vagyis lezártam a témát, hiába hízelegsz. – jelentette ki határozottan.
- Hát jó. – húztam meg a vállamat és visszamásztam a saját fotelembe.
- Most megsértődtél? – sóhajtott fel bosszúsan.
- Nem, csak rosszul esik, hogy nem bízol bennem, ennyi. – húztam meg nem törődöm stílusban a vállamat.
- Ezt meg miből gondolod?- tárta szét a karjait értetlenül. – Én bízok benned, és ezt Te is tudod pontosan.
- Aham, persze. Kimehetek egyedül egy kicsit a levegőre? – kérdeztem.
- Nem, mert féltelek. – rázta meg a fejét. – Veled megyek.
- Erről beszéltem. – bólintottam morcosan.
- Miről? Hogy aggódom érted?!- kissé felhúzta magát.
- Ian, de mondtam már, hogy jól vagyok. Mi kell még?– sóhajtottam fel.
- Azelőtt is jól voltál, mielőtt összeestél. – kezdett begurulni. - Tudod Te, hogy mit éreztem akkor, amikor megláttalak összecsuklani a színpadon, hm? Tisztában vagy azzal, hogy mindenkire a frászt hoztad, különösképpen rám???
- Nem szándékosan estem össze, csak, hogy tudd. És akkor most ezentúl mindig ez lesz?Huszonnégy órás bébiszitter leszel? –vágtam hozzá nem túl kedvesen.
- Na jó, szerintem ezt a beszélgetést most fejezzük be! – csattant fel kissé hangosabban a kelleténél, mivel sokan felénk fordultak, így halkított a hangján. – Ha már az is bűn, hogy aggódom érted, akkor nem érdekel az egész. Felőlem aztán oda mész, ahova akarsz. – kortyolt egyet az italából, majd felállt és megindult a táncoló tömegbe.
Ez szuper. Sikeresen összevesztünk egy nyilvános rendezvényen. Gratulálok magamnak, amiért kiprovokáltam a vitát, de hozzá teszem, nem csak én vagyok a hunyó. Fogtam a kólámat és kimentem a kerthelyiségbe, amire nem igazán lehetett bentről rálátni. Rám fért egy kis friss levegő, hogy kiszellőztessem a fejemet. Megbántottam Ian-t, a francba. – csaptam le a poharamat az egyik kis asztalra.
- Minden oké? – hallottam meg egy hangot.
- Mit akarsz, Rob? – fordultam felé unott arccal, semmi kedvem sem volt egy újabb vitához. Pedig mi aztán tudunk vitázni, ezt anno sikerült is bebizonyítanunk.
- Harapós kedvedben vagy, ahogy látom. – húzta mosolyra a száját, majd kortyolt egyet az italából.
- Nyertél, tied a hangszóró. – teátrálisan megtapsoltam.
- Ismerlek. Méghozzá elég közelről. – vonta meg a vállát. – Szóval minden rendben, jól vagy?
- Ajj, ne kezd Te is! Jól vagyok! Esetleg betűzzem is el?! – kezdtem megint dühös lenni.
- Nincs szükség rá, értek a szóból. –rázta meg a fejét. - Csak tudod fura volt, hogy összeestél. – lépett hozzám közelebb.
- Na, ne mondd. Nekem is. Egyéb megjegyzés? – forgattam meg a szemeimet, majd hátráltam egy lépést.
- Inkább kérdésem lenne. – fürkészte az arcomat.
- Ne csigázz. – vágtam egy savanyú fintort, majd ki ittam a maradék kólámat.
- Terhes vagy?- mi??????????????????????????????
- Hogy mi van?! – köptem ki a kólát.
- Jól hallottad. A kérdésem teljesen komoly. – és tényleg komoly arcot vágott hozzá. A szemében azonban egy fura csillogást véltem felfedezni.
- Hogy jut ilyesmi eszedbe?- botránkoztam meg.
- Logikus kérdés, nem gondolod? - most komolyan gondolja???
- Nem, abszolút nem. És amúgy is, valószínű, ha így lenne, akkor sem veled tárgyalnám ezt meg. És, ha most megbocsátasz. – indultam vissza a terembe, de elkapta félútón a karomat.:
- Velem ne szórakozz! – a szemei dühösen csillogtak.
- Aú, Rob, ez fáj! Eressz el! Mit akarsz? – próbáltam kiszabadulni.
- Jogom van tudni, ha a gyerekemet várod. – kiabálta az arcomba. - Vagy talán Ian-nel neveltetnéd fel? – húzta keresű mosolyra a száját.
- Nem várok gyereket. – mondtam a szemébe.
- Nem hiszek neked. – na a régi lemez, a bizalmatlanság.
- Pedig kénytelen leszel. – téptem ki a karomat a kezei közül, majd berohantam a bárba. A fejem őrülten zakatolt.
- Hol voltál? – teremtett le azonnal Ian, amikor visszahuppantam a fotelembe, még az sem zavarta, hogy a kollegái is jelen vannak.
- Szívtam egy kis friss levegőt. – próbáltam minél normálisabban válaszolni, hogy még véletlenül se látszódjon rajtam a zaklatottság.
- Értem. – bólintott, de láttam rajta, hogy szívesen mondana még valamit. Félve ugyan, de a kezemet az övére csúsztattam és eltátogtam egy „sajnálom”- ot, mire a kezemet a szájához emelte és egy csókot nyomott rá. Ezzel el se tudta szerintem képzelni, hogy milyen szinten sikerült megnyugtatnia.
- Nem lenne baj, ha mi most lelépnénk? – vetette fel az ötletét a többieknek címezve, aminek bevallom őszintén, nagyon is örültem. Nem szerettem volna még egyszer Roberttel lefolytatni egy beszélgetést a nem létező terhességemről.
- Abszolút nem. Szerintem mindenki meg fogja érteni, ha most elmentek. – felelte Zach.
Egy elég hosszasra nyúló búcsúzkodás után kézen fogva elindultunk a hátsó kijárat felé. Arra azonban nem számított egyikünk sem, hogy a komplett Twilight stáb is ekkor készül távozni a helyszínről. Amikor megláttam őket, egy pillanatra meg is torpantam, ám végül felszegett fejjel sétáltam végig Ian-nel a megrendelt taxi-ig.
- Bocs, de azt mi rendeltük. – közölte foghegyről Kristen és egy erősebb mozdulattal arrébb lökött az autó elől, kevésen múlott, hogy nem a földön kötöttem ki.
- Oh, bocsánat. – suttogtam lehajtott fejjel.
- Nem, Zoé, ne kérj bocsánatot! – kapta fel a vizet Ian. – Kulturáltabban is közölhette volna ezt Kristen.
- Ian, semmi szükség erre. – próbáltam csitítani, miközben a fotósok is előkerültek valahonnét. – Megyünk egy másikkal. – húztam vissza a karjánál fogva, de lerázott magáról.
- Itt már rég nem a taxiról van szó! – kelt ki magából. -Ezek itt- mutatott rájuk- azt hiszik, hogy beléd törölhetik a lábukat, csak mert szakítottál Roberttel. És ha még ez nem lenne elég, akkor most pedig velem vagy, mert engem SZERETSZ. – nyomta meg az utolsó szót. Micsoda bűn, hűűű!- sosem láttam még ilyen idegesnek és flegmának.
- Ezt nem itt kellene megbeszélni, haver. – sandított ki a paparazzikra Kellan.
- Oh, hát pedig ezt most fogjuk megbeszélni, ugyanis rohadtul unom azt a stílust, amit a barátnőmmel szemben megengedtek magatoknak. Egyszer s mindenkorra tisztázzunk valamit! Zoé nem csalta velem Robertet, ezt jobb, ha megjegyzitek.
- Miért hiszed azt, hogy csak a drágalátos Zoé körül forog a világ? – kérdezett vissza Ashley. – Mit érdekel minket, hogy éppen kinek a hátán akar felkapaszkodni, hogy címlapokon szerepelhessen?
- Én.- kezdtem volna bele, de a párom közbe vágott.
- Vond vissza, amit mondtál! Vond vissza, különben olyat teszek.– jobb lesz, ha küldök egy sms-t Paulnak, hogy jöjjön ki.
- Srácok, elég legyen már ebből! – állt közéjük Kellan. – Nem kell a műsor.
- Kellannak igaza van. – szólt közbe Nikki és Jay is egyszerre.
- Nem én kezdtem. – sziszegte Ashley arcától pár centire Ian.
- Nem is én. Kris csak szólt, hogy ő rendelte a taxit.
- A lökést Te szólásnak nevezed?
- Kris csak arébb taszította.- kelt Kristen védelmére Taylor.
- Nem akartam fellökni. – kissé magasabb hangon közölte ezt Kris.
- Oh, majd mindjárt az jön, hogy magától esett el majdnem! – Ian közel volt a robbanáshoz.
- Tisztára, mint az oviban!- csattantam fel végre. – Fejezzétek ezt be! – sikerült elérnem, hogy mindenki rám nézzen a kirohanásom végett. Ian és mindenki más meglepetten, míg Rob vigyorogva fogadta a magas c-met.
- Na látod, a barátnődet hidegen hagyja, hogy mit gondolunk. – szólalt meg Rob. – Akkor Te se foglalkozz ezzel.
- Hadd döntsem már el én, jó?!
- Kérlek, ahogy óhajtod. – húzta meg lezserül a vállát. - A gyerekem neveléséről is Te akarsz dönteni?- erre a kérdésre meghűlt az ereimben a vér.
- Miről beszélsz? – hökkent meg Ian, csakúgy, ahogy mindenki.
- Neked nem gyanús, hogy Zoé rosszul volt? Vajon mitől lehet rosszul? – kérdezte enyhe cinizmussal és tudálékos képpel, amit kedvem lett volna ebben a percben beverni.
- Robert fejezd ezt be!- kiabáltam rá.
- Bármitől. –vágta rá talán túl gyorsan is Ian.
- Én is ezt mondom. Valószínű, hogy gyereket vár. A kérdés csak az, hogy vajon melyikünk a boldog apa? – jelent meg egy gúnyos vigyor az arcán.
- Zoé, ez igaz?- az arca fájdalmas grimaszba torzult. Nem hiszem el, hogy megkérdezte. Hát ennyire nem bízik bennem? – Válaszolnál?! - minden szem rám szegeződött, mialatt Ian szemei elkeserítettek.