8.rész

Sziasztok!

Meghoztam a folytit, remélem örültök neki:D:D:D Nem fűznék hozzá semmit, azt majd tegyétek meg Ti:P


Puszi!!!

Meré

8.rész

- Mire készülsz?-húztam fel a szemöldökömet kíváncsian, miközben egy apró lépést tettem hátra felé
- Emlékszel este miért vágtál képen?- kérdezett vissza kapásból
- Amiért nem akartad, hogy megfázzak, állítólag…- feleltem fülig vörösödve, hát igen, nem voltam túl büszke magamra a tegnap történtek miatt, még ha tudat alatt pontosan tudtam, hogy mit is akart csinálni
- És ha azt mondom, hogy igazad volt?- simogatta meg az arcomat, mire egy kellemes bizsergés járta át a testemet
- Rob, mondd mégis miről beszélsz?- csúszott feljebb egy hangyányit a hangom, attól ahogy hozzám ért
- Arról hogy…na várjunk csak, azt mondtad, hogy Rob?!-csillantak fel a szemei
- Lehet… Nyelvbotlás volt…Szóval?-toporogtam előtte várakozóan
- Nézd Zoé, bonyolult ez az egész… Utálom, hogy beképzeltnek tartasz, ugyanakkor meg is értelek…
- Miért tereled a témát?Miért nem a kérdésemre felelsz inkább, vagyis fejted ki, amibe belekezdtél?-léptem tőle még hátrébb
- Azért, mert azt nem lehet…- sóhajtott
- Oké…nekem így is jó!Akkor azt hiszem akár be is mehetünk gyakorolni, nem?-indultam meg
- De…- jött utánam csalódottan
Legnagyobb megdöbbenésemre a teremben Tom-ot leszámítva mindenki gyakorolta párban a lépéseket, amin egy jót mosolyogtam, elfelejtve ezzel Robertet és az eléggé zavaros beszélgetésünket.
- Szuperek vagytok!- tapsoltam meg őket büszkén- Na de most már szerintem kezdjük az elejétől!Robert lennél szíves ide fáradni?- néztem rá várakozóan, ugyanis látszólag nagyon elmerengett valamin, de a szavaim visszarántották a valóságba:
- Persze!- állt elém, hogy tartásba tudjunk állni és neki kezdhessünk a tényleges gyakorlásnak. Elég jól ment a próba, leszámítva azt, hogy Robert folyamatosan a szemembe nézett, ami egy idő után már komolyan zavaróvá vált, főleg egy-egy közelebbi lépés után. Számomra ez volt az eddigi legfárasztóbb próba, de elsősorban agyban küzdöttem a mai délután folyamán. Elég szétszórttá váltam, ami azt eredményezte, hogy a tánc tanulás sokáig elhúzódott, így kellőképpen mindenki lefáradt. Bocsánatkérő pillantásokat küldtem a „tanítványaim” felé, ami alatt ők szép sorban elhagyták a termet, utoljára maradt Kellan és Robert, miután Tom intett, hogy kint vár a kocsinál:
- Na mi az srácok, itt éjszakáztok?- néztem rájuk meglepetten
- Én csak beszélni szeretnék veled…- mondta Kellan
- És én is…- bólintott Robert
- Húzz sorszámot, haver!-bökte oldalba Kel
- Húzz Te!-szólt vissza neki Rob ingerültebben a kelleténél
- Hé!Álljatok le, oké?!Senkinek nem kell sorszámot húznia, nem vagyunk a bankban!Rob, ha jól tudom, veled ma már épp eleget beszéltem, nem?
- Na de…-kezdett volna bele Robert, ha le nem intem
- Oké, ha beszélni akarsz, akkor beszélni fogunk, de nem itt és nem most!Kellan már amúgy is előbb szólt, hogy beszéljünk, szóval sajnálom, de nem tudok osztódni!Majd szólok, ha alkalmas lesz valamelyik nap, oké? De mint tudod, holnap nem próbálunk!- jelentettem ki ellentmondást nem tűrően
- Rendben, akkor majd beszélünk!Sziasztok!- csattogott ki kissé sértődötten a teremből
- Majd lehiggad…- legyintett Kellan
- Nem nagyon érdekel, hogy őszinte legyek!Na de inkább beszélgessünk-mosolyogtam rá
- Oké…szóval a tegnap estéről akartam veled beszélni…-kezdett bele zavartan
- Sejtettem…Szerintem is beszélnünk kellene róla…
- Akkor jó, ha te is így gondolod… Figyelj nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy én ilyen vagyok…
- Kellan, hagyd ezt, de komolyan!Semmi szükség arra, hogy bocsánatot kérj vagy szabadkozz azért, ami meg sem történt, oké?!
- Hé, most mi a baj?-nézett rám értetlenül, gondolom kissé meglepődött a váratlan hangulatváltozásomon
- Semmi, csak kissé elegem van már „az én nem ilyen vagyok” dumából!Nektek ezt tanítják valahol Amerikában, esetleg szakmai ártalom vagy mi a fene?- azt hiszem sikerült rendesen kiakadnom
- Miért érzem úgy, hogy ez most igazából nem is nekem szól?- kérdezte higgadtan, ám mégis furcsa éllel a hangjában
- Nézd Kellan, lehetséges, hogy nemcsak neked szól, de ez nem változtat a lényegen!Baromira unom a kertelést és a félrebeszélést, egyszerűen torkig vagyok már, ennyi!
- Akkor remélem ez elég egyértelmű lesz. – azzal közel húzott magához, és megcsókolt. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és Rob viharzott be rajta.
- Hát ez csodálatos! – dühöngött – És én még visszajöttem, mert mindenképpen el akartam mondani valamit. –azzal már ki is sietett a teremből
- Te jó ég!- nyögtem fel és egy jó nagy lépést tettem hátrafelé- Ezt nem kellett volna!- tettem ki a kezemet magam elé, egyfajta pajzsként, mert Kellan közelebb lépett hozzám
- Megbántottalak?Vagy csak az zavar, hogy Rob rajta kapott minket?
- Mi az, hogy csak? Kellan az istenért! Te egyszerűen megcsókoltál, amit ő nem tud!
- És az neked problémát okoz, hogy ő ezt nem tudja?Zoé neked mit jelentett a csókom?- toporgott
- Kellan nem mondom, hogy nem esett jól… De…
- De?
- De nem lenne túl jó keverni a munkát és a magánéletet, ha érted, hogy mire gondolok…-néztem rá – Ráadásul, ha vége ennek az egésznek, akkor Te visszamész Amerikába, én pedig itt maradok, ergó vége lenne mindennek még mielőtt bármi is elkezdődhetett volna és én ezt nem akarom!Nem akarok távkapcsolatban élni, az elég a családommal!
- Itt maradhatok veled, ha adsz egy esélyt!- fogta meg a kezemet
- Hogy itt maradnál velem?!- nem tehetek róla, de erre felnevettem- Lehet, hogy most még komolyan gondolod, sőt az is lehet, hogy tényleg megtennéd, de aztán hamar megunnád a helyzetet és ezt pontosan tudod Te magad is…
- És ha nem?Mi van akkor, ha tévedsz?
- Kellan, hidd el, hogy igazam van! Alig ismerjük egymást! Gondolkodj reálisan!
- Zoé!Tetszel nekem és azt hiszem, hogy beléd tudnék szeretni!-már már rimánkodott, de erős maradtam
- Kérlek!Hagyd abba ezt!Ne rontsd el azt, ami köztünk van!Ne rontsd el a kialakuló barátságunkat!-húztam ki a kezeimet a kezei közül- Most pedig menjünk!Ez lesz a legjobb…
- Rendben van!Tiszteletben tartom a kérésedet.-ölelt át, majd nyomott az arcomra egy puszit és már ott sem volt. Mélyet sóhajtva zártam be magam mögött az ajtót, majd gondterhelt arccal kisétáltam a parkolóba, ahol a bátyám már várt rám:
- Ajjajj… Ennyi gondterhet arcot ennyi idő alatt még nem láttam kijönni a színházból…- nézett rám sokat sejtetően
- Ezt hogy érted?-nyúltam a kilincsért közbe, hogy beszállhassak az autóba
- Hát csak úgy, hogy először Pattinson, nemrég Lutz, most meg Te jöttél ki eléggé zaklatottan, bár Robert menése felért egy kisebbfajta tornádóval is…Nem akarsz mesélni nekem?
- Nagyon megsértődsz, ha azt mondom, hogy most inkább nem?Kissé összevagyok zavarodva…- hajtottam le a fejemet
- Oké, ahogy gondolod!Akkor menjünk haza….-indította be a motort

Másnap viszonylag sokáig aludtam, mivel az éjszaka egy részében csak hánykolódtam az ágyamban a történtek után. 11 óra felé nagy nehezen ugyan, de magamhoz tértem annyira, hogy hozzálássak valamiféle ebédnek.
- Tom mit szólsz egy kis párolt csirkemellhez rizzsel és valami salival?- kiabáltam be neki, ugyanis épp TV-t nézett
- Tökéletes lesz!Van itthon hozzá minden?
- Aham, húst vettem ki a fagyasztóból, szóval akkor ez lesz az ebéd!- kezdtem neki látni a főzésnek. Viszonylag gyorsan sikerült felraknom főni a rizst és a húst párolni, épp a zöld salátát kezdtem el felvágni, amikor kopogást hallottam
- Kinyitom!- szólt a bátyám, én így továbbra is nyugiban vághattam a zöldségeket, egész addig a pillanatig ameddig meg nem hallottam egy krákogást a hátam mögül
- Te meg mit keresel itt?????- kerekedtek ki a szemeim, ahogy megláttam Robertet
- Téged, ki mást…-húzta meg a vállát
- Aha..-bólintottam, miközben ketté vágtam egy sárgarépát
- Meg se kérdezed miért jöttem?- lepődött meg
- Nem, gondoltam, hogy magadtól elkezded…- néztem fel rá egy pillanatra
- Na fiatalok, én most elmegyek kicsit vásárolni…-lépett be Tom-Sziasztok!
- Na de…minden van itthon..- motyogtam magamnak
- Jó fejnek tűnik a bátyád…- nézett utána Robert
- Az is… De elmondod végülis miért jöttél?Gondolom nem a bátyámról szeretnél velem eszmecserét folytatni..
- Nem, persze, hogy nem…- rázta meg a fejét- Arról lenne szó, hogy holnapután délelőtt elmegyek abba a gyerekkórházba, aminek számára gyűjtünk és arra gondoltam, hogy elkísérhetnél, mint a rendező….
- Oh, hát ez igazán kedves gondolat…Mármint, hogy meglátogatod a beteg gyerekeket, természetesen szívesen elkísérlek!
- Ez nagyszerű, igazán örülök!- mosolygott rám, majd egy pillanat alatt komorrá vált az arca:Viszont…
- Van más is?-kérdeztem, mialatt a felszelt alapanyagokat egy tálba öntöttem
- Igen…
- Ne kímélj!- sóhajtottam
- Hogy sikerült az estéd Kel-lel?
- Tessék??????Ez most hogy…és milyen jogon???????
- Jajj Zoé, ne játszd meg magad!Láttam, amit láttam!A teremben csókolóztatok és hogy is mondjam bármennyire is szeretem Kellant, de nem az az udvarolgatós típus…
- Ezt meg se hallottam, oké?! Egy csók volt és semmi több, de igazán semmi közöd hozzá!Ráadásul nem is én akartam…
- Aha, persze…Csak megtörtént, mi?
- Képzeld…Tudod, ha az embert váratlanul megcsókolják, akkor nincs ideje reagálni vagy felkészülnie rá…
- Ez nevetséges…Számíthattál rá…
- Robert!Fogd fel, hogy nem tudtam mit csinálni, de csak barátok vagyunk Kellannal!
- Zoé, a barátok nem szoktak smárolni!Ráadásul ilyenkor az ember azért tud valamit csinálni…
- Valóban így gondolod?- léptem hozzá közelebb
- Igen, még akkor is ha vára…-ezt a mondatát azonban már nem tudta befejezni, ugyanis egy átgondolatlan és mindenképp elmebeteg ötlettől vezérelve elhallgatattam egy csókkal. Nem ellenkezett, sőt…