9.

Sziasztok!

Mivel elég késő van, ezért csak annyit, hogy köszönöm a véleményeiteket! Nagyon aranyosak vagytok!:) Ne utáljatok ezért a részért, nagyon!:)

Kíváncsian várom most is a reakcióitokat!:)

Jó olvasást!

Puszi!

Meré




9.

Ian

Gondoltam leülök kicsit netezni, úgy sincs semmi dolgom jelenleg, mivel Marcos épp a díszletesekkel beszéli meg a világrengető ötleteit. Félreértés ne essen, minden tiszteletem az övüké, de egyszerűen most nem tudtam magamat annyira beleélni ebbe az egész készülősdibe, mint kellett volna. Aggasztott az, hogy Zoé elutazott, ki tudja, hogy mi várt ott rá Londonban. Apropó, már biztosan megérkezett és még csak nem is telefonált. Hm, nem vagyok ideges. –próbáltam magamat nyugtatni. Rossz érzésem van.
- Ian!- lépett mellém Nina kissé zaklatottan.
- Mondjad, egyetlen Elenám. Mi a gond? – mosolyogtam rá.
- Ezt azt hiszem, látnod kell. – és már nyomta is a kezembe a mini notebookját, az egyik pletyka újság weboldalával. Egy rakat kép volt Zoéról és…Robert Pattinsonról, ahogy együtt szállnak le a gépről. Hogy mi van?! Most ugye csak rosszul látom, amit látok?
- Nina, mondd, hogy Te nem Zoét látod ezeken a képeken!- görgettem végig az összes képet, egy-kettőn nagyon úgy tűnt, mintha valamin nagyon vitatkoznának. És ez aggasztott. Nyugalmat szerettem volna a barátnőmnek, de ezt Robert gyönyörűen keresztülhúzta. Meg különben is!Mi a fészkes francot kerestek ugyanazon a repülőn??
- De, sajnos én is azt látom, amit Te. Robert is azon a járaton utazott. – húzta el a száját.
- Tököm tele van ezzel a pasassal, komolyan mondom! Nem hiszem el, hogy nem direkt csinálja az egészet! – puffogtam.
- Na igen, sose tudhatjuk. De nézd csak, van itt egy kis interjú is egy állítólagos fültanúval. – mutatta a cikket, amit mire elolvastam, totál begőzöltem.
- Mégis honnan veszi ez a barom a bátorságot, hogy megfenyegesse Zoét?! Ezek szerint tényleg miatta utazott Londonba! - pattantam fel a fotelemből. – Mikor forgatunk legközelebb?
- Három nap múlva, miért?- húzta fel kérdőn a szemöldökét.
- Remek, akkor odamegyek és helyre teszem végleg azt az idiótát. – bólintottam és már indultam is kifelé.
- Hé, tuti, hogy jó ötlet ez? Mi van, ha Zoé csak kiakadna azon, hogy utána mész?
- Ki mondta, hogy utána megyek? Én Robert Pattinsonnal megyek megértetni végre, hogy Zoé és én összetartozunk. Ha nem megy szép szóval, akkor majd megy ököllel. – iszonyatos düh tombolt bennem, amit persze próbáltam palástolni.
- Ian, nem kellene semmilyen botrányba keveredned! Legalább Zoé miatt ne! – nyúlt a karom után.
- Igen? És akkor mégis mit kellene tennem, mégis mit gondolsz Nina?! Hagynom, hogy ez a Pattinson tönkre tegye? – egyre jobban kezdtem kijönni a béketűrésemből.
- Biztos, hogy csak erről van szó? – engedett el. – Nem lehet, hogy inkább nem bízol Zoéban és az érzéseiben? – kutatta az arcomat.
- Ugye most nem arra célzol, hogy? – ha már barátaim is ellenem vannak, akkor ki van velem???
- De, pontosan arra célzok. – vágta rá magabiztosan. – És ha én erre gondolok, akkor Zoé is erre fog gondolni elsőként. Gondold át!
- Nem érdekel, Nina! Odamegyek és kész! Robertnek meg kell végre értenie, hogy nincs esélye! És igen, lehet, hogy félek attól is egy kicsit, hogy valamivel sikerül visszacsábítania magához Őt.
- Zoé téged szeret! Felfognád végre? – dobbantott egyet idegesen.
- Robert pedig Őt! Nem bízom abban az alakban! Utazok és kész!- trappoltam kifelé a stúdióból.
Zoé

Mindent töviről hegyire elmeséltem Annanak és Adamnak, amit csak lehetett. Adam egyenesen ki akarta ütni Robert fejét a fülei közül, amiért így elbánt velem. Ezen a mondatán azért kicsit elmosolyodtam, nem lenne semmi látvány, az egyszer biztos.
- Zoé, Iant felhívtad már? Még mielőtt máshonnan tudná meg, hogy Rob és Te egy járaton utaztatok.
- Igazad van, fel is hívom. – kaptam elő a mobilomat immár a lakásomban. Egy csörgés, két csörgés, három csörgés, stb…majd bekapcsolt a hangpostája.
- Ez furi, nekem mindig fel szokta venni. – toltam össze a telefont.
- Lehet csak nem hallja. – mondta Adam, mialatt becipelte a cuccaimat.
- Lehet, de akkor is furcsa. – olyan különös érzésem volt ezzel kapcsolatban.
- Nem forgat véletlenül?- kérdezte meg eltűnődve Anna.
- Nem hiszem. – ültem le a kedvenc fehér bőr fotelembe. – Bár az is lehet. – ekkor megszólalt a mobilom, de nem az a szám villogott a kijelzőn, amit szerettem volna. A főnököm volt az a színházból, Peter azt akarta, hogy most azonnal menjek be hozzá a színházba valami halaszthatatlan dolog miatt. Hogyan is mondhatna nemet az ember lánya a főnökének? Megígértem, hogy 10 perc múlva indulok.
- Mit akar Peter ilyenkor? – nézett barátnőm az órájára.
- Fogalmam sincs, az mondta, hogy munka és fontos. – húztam meg a vállamat.
- Elvigyünk? – ajánlotta fel Adam, amit én örömmel el is fogadtam. Kissé aggódó pillantásokat vetettek rám mind a ketten, bár fogalmam sem volt, hogy miért, de ettől kezdett kellemetlen érzésem lenni. Megköszöntem a fuvart, amikor oda értünk a színházhoz, de azt már nem engedtem, hogy meg is várjanak. Peternél sose lehet tudni, hogy meddig tart nála egy-egy munkamegbeszélés. Gyorsan felszaladtam az irodájához, ahol a titkárnője már mosolyogva köszöntött és mondta, hogy a főnök már vár rám.
- Hát akkor ne is várakoztassuk tovább!- kopogtam be.
- Tessék!- hallatszódott ki, mire azonnal be is nyitottam.
- Áh, Zoé! Milyen jó újra látni! – mosolygott rám szélesen.
- Nagyon kedves uram, köszönöm! Én is örülök, hogy újból itt lehetek. Hiányzott már a színház. – ültem le az általa kínált kanapéra, vele szembe.
- Meghiszem azt. A színház nekünk a drog. – nevetett fel.
- Igen, valami olyasmi. – kuncogtam.
- Örülök, hogy így gondolja. Akkor gondolom már nagyon is érdekli, hogy miért rángattam ide már az érkezése napján.
- Bevallom igen. Bár azt se tudom, hogy honnan tudja, hogy itt vagyok. – néztem rá kérdőn.
- Az internet manapság csodákra képes, no meg a paparazzik.
- Oh, hát persze. – esett le a tantusz. Ezt még mindig nem szoktam meg.
- Szóval lenne egy ajánlatom a számára. Azt hiszem ez egy nagy lehetőség. – nézett rám komolyan.
- Állok elébe. – húztam ki magamat. – Miről is lenne szó?
- Ha azt mondom Rebecca….. – vetett rám sokatmondó pillantásokat.
- Akkor azt mondom, hogy az a darab már színpadon van és tudtommal nagy siker.
- Igen, de új szereplőket keresünk.
- Értem, akkor castingot kellene tartanom?
- Nem egészen. – somolygott.
- Hanem? – kezdtem nem érteni a dolgokat.
- Maxim karaktere már megvan, mi most a női főszereplőt keressük. – vizslatott rajtam végig.
- Főnök, ezért javasoltam a castingot. – tártam szét a karjaimat. Fogalmam sem volt, hogy mégis hova akar kilyukadni.
- Tudom, de én már tudom ki lenne rá a megfelelő személy.
- Igen?Akkor végképp nem értem, hogy mit vár tőlem.
- Itt ül velem szemben. – vigyorgott rám, mire elfelejtettem levegőt venni. No nem a mosolyától, hanem attól, amit mondott.
- Na de, de, én nem vagyok színésznő. Ráadásul ez egy musical! Egy fikarcnyi hangom sincs! – ez lenne az évszázad vicce.
- Csak próbálja meg, mit szól? Tessék énekeljen nekem valamit belőle.
- Főnök. – húztam el a számat.
- Ez nem kérés volt, hanem utasítás. Halljam!- hát jó, essünk neki. Az első eszembe jutó dalt elkezdtem énekelni. Kétségtelenül élveztem, de nem éreztem magamat fenomenálisnak, sőt. A dal végén mégis megtapsolt.
- Maga nagyon tehetséges! Nem is tudom miért nem vettem ezt eddig észre! Bájos ahogy énekel és nem is akárhogyan. Na?
- Én nem is tudom. – ráztam meg a fejemet.
- De én igen. – szólalt meg egy hang a hátam mögül, amit ezer közül is felismertem volna.
- Te? – sziszegtem felé, mialatt felénk sétált. – Mit keresel itt?
- Zoé, ő fogja játszani Maxim de Wintert. – mutatott rá az önelégülten vigyorgó Robertre.
- Na ne! – csattantam fel. – Főnök, én egy pillanatra talán hittem abban, hogy lehetek Mrs. de Winter, de ezzel az alakkal soha!Érti?! Soha!- magamból kikelve ordítoztam Peterrel, aki hűvös arccal fogadta a kitörésemet.
- Azt hiszem félre értett. Ez nem egy ajánlat volt, amit, ha akar elfogad, ha akar nem. Ez egy álláslehetőség volt.
- Tessék? – döbbentem meg. – Na de maga is tudja, hogy rendező vagyok!
- Nálunk már nem, sajnálom. Nem alapozhatunk egy olyan rendezőre, aki ide-oda utazgat a világba az aktuális barátjával.
- És színésznőként ezt megtehetném? – fordítottam meg a kérdést.
- Természetesen nem. Éppen ezért üzletet ajánlok. Vagy elfogadja ezt az új felállást, vagy elválnak az útjaink.
- Ez magának üzlet? – kacagtam fel dühösen. – Ez egy jól becsomagolt zsarolás!
- Kisasszony, vigyázzon a szájára!
- Zoé, higgadj le!- szólt hozzám Rob.
- Na, te ebbe meg végképp ne szólj bele! Tudom, hogy ez az egész a Te műved! Szánalmas bosszú, nem gondolod?!- estem neki.
- Kérem, ezt odakint intézzék el. Zoé, magától pedig várom a választ.
- Nem, nem, nem és nem! Nem vagyok hajlandó egy percig sem egy levegőt szívni Robert Pattinsonnal, nem ám még szerelmespárt is játszani vele, ch! – nem tudtam belegondolni a következményekbe.
- Ez az utolsó szava?!- húzta fel a szemöldökét.
- Ez. – bólintottam. A lelkem mélyén arra gondoltam, hogy valójában nem is akar kirúgni, csupán valamiféle hülye próba ez, vagy nem is tudom.
- Akkor nagyon sajnálom, de ki van rúgva! – mondta ki az „ítéletet”.
- Ezt most komolyan mondja?- már szúrták a szemeimet a könnyek.
- Igen. Nem óhajtok alkalmazni egy összeférhetetlen, alkalmazkodni képtelen embert. – mondta keményen, mire tudtam, hogy vesztettem.
- Rendben van. – bólintottam szomorúan. – Akkor megyek is! Viszontlátásra!- siettem ki az irodából, majd a lépcsőn már futottam lefelé, miközben könnyeim mosták az arcomat. Szinte kivágódtam a színházból, de egy átkozott taxi sem jött éppen. Zokogva leültem az út padkájára, összeomlott egy álmom.
- Hé, Zoé!Fel fogsz fázni!- tette a kezét a vállamra Robert.
- Hagyjál békén, te szemétláda! –söpörtem le magamról a kezét, majd felpattantam.-Direkt csináltad igaz?!
- Miért?Mit hittél? Véletlen ez az egész?! Megmondtam, hogy pokollá fogom tenni az életedet! – kiabált vissza.
- Hát gratulálok! Az első döfést megadtad! Most nagyon büszke vagy magadra, igaz?
- Igen, mert ott ütöttem rajtad, ahol fáj.
- Menj a pokolba! – próbáltam megütni, ám elkapta a kezemet.
- Soha többet ne próbálj kezet emelni rám, megértetted?!
- Eressz el!
- Eszem ágában sincs! Most szépen velem jössz és megvizsgáltatlak egy orvossal!
- Te nem vagy normális! Robert, sikítok, ha nem eresztesz el!
- Tedd meg, de megtalálom a módját, hogy elhallgass.
- Megütnél? – nevettem fel kínomban.
- Tudod, hogy soha nem bántanálak. – enyhült meg a hangja és a szorítása is lazult a csuklómon.
- A mostani viselkedésed után már semmiben sem vagyok biztos.
- Te félsz tőlem? – látszólag megdöbbent és azonnal eleresztett.
- Miért? Talán nincsen rá okom. – intettem le egy taxit. – Nem az az ember vagy, akit egykor szerettem. – még mielőtt bármit is mondhatott volna, bepattantam a kocsiba és hazáig meg sem álltam. Fáradtan lépkedtem fel a másodikra, mialatt előkerestem a kulcsomat. Ám hiába akartam kinyitni az ajtót, az már nyitva volt.
- Van itt valaki? – kapcsoltam fel a villanyt, amikor is szembe találtam magamat Ian-nel.
- Te meg mit keresel itt? – néztem rá döbbenten.
- Erre talán Te jobban tudod a választ. – dobott le elém egy újságot.